Matteo Salvini
- (H)arctér
Győzelem! Salvini nem bűnös
Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárást vezető Nunzio Sarpietro bíró – hírügynökségi beszámolók szerint – felolvasta döntését, mely szerint…
- (H)arctér
„Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak, mert felébresztettem Európát?”
A vizsgálóbírónak az előzetes eljárásban arról kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a vádemelést a politikussal szemben. Salvini azért áll bíróság…
- (H)arctér
Bíróság elé állítják Salvinit
Bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert, a Liga párt vezetőjét a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett…
- Vélemény
Magyar, lengyel és olasz kézben Európa jövője
Nem elsősorban három kormányzati szereplő, hanem három konzervatív politikus folytatott megbeszéléseket múlt héten a Karmelita kolostorban. Három olyan pártvezető, aki…
- (H)arctér
Orbán: Mi leszünk a kereszténydemokraták hangja
A kereszténydemokratáknak jelenleg nincs megfelelő képviseletük Európában, azért dolgozunk, hogy legyen hangjuk, képviseletük és súlyuk az európai politikában – mondta…
- (H)arctér
Közös EP-formációt szeretne a Fidesszel Salvini és Meloni is
A La Stampa elemzése szerint Matteo Salvini közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot akar létrehozni a magyar és a lengyel párttal…
- (H)arctér
Az olasz kormány nem politikusokból áll majd
Sergio Mattarella bejelentette az eddigi kormánytöbbség végét, két utat jelölve meg: egy másik kormány azonnali felállítását vagy az előrehozott választásokat.…
- (H)arctér
Állami segélyből finanszíroztak körözött terroristát a bevándorlók
Az egyik férfi 33 éves, Ferrara városában élt és legalább egy éve részesült úgynevezett állampolgári jövedelemben. A támogatást 2019-ben vezette…
- (H)arctér
Módosítják Salvini migrációs intézkedéseit
Luciana Lamorgese az Il Giornale napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az illegális bevándorlást törvényes migrációs csatornák létesítésével lehet felszámolni. „Ha…
- (H)arctér
Siker: az olasz jobboldal megállította a gendertörvényt
Mario Adinolfi, a Családok népe (PdF) politikai mozgalom elnöke, aki a Demokrata Párt volt politikusaként állt át a családvédő szervezet…