lemondás
- (H)arctér
Ferenc pápa elfogadta Majnek Antal munkácsi megyéspüspök lemondását
A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyét húsz éve, 2002-ben hozta létre Szent II. János pápa, első megyéspüspökévé Majnek Antalt nevezte ki…
- (H)arctér
Friss: Lemond a svéd miniszterelnök
Közölte sajtókonferenciáján, hogy erről már tájékoztatta az általa vezetett Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságát és a jelölő bizottság vezetőjét is. Lövfen…
- (H)arctér
Lemondott Sarah bíboros
Lemondott az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció prefektusa címről Robert Sarah. A guinea bíboros a Twitteren számolt be a hírről, valamint…
- (H)arctér
Lemondott a holland kormány, beletört a bicskájuk a családtámogatási botrányba
2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a…
- (H)arctér
Sorban mondanak le Trump kormányzatának korábbi emberei
Mindannyian azzal indokolták döntésüket, hogy az elnöknek szerepe volt a Capitolium elleni ostromban azzal, hogy előtte híveinek „gyújtóbeszédet” mondott. „Az…
- Vélemény
Azbej Tristan: Niedermüllernek nincs helye a közéletben
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében reagált Niedermüller szavaira, hangsúlyozva, a történelemből jól tudjuk: az üldöztetésekhez és…