Lánchíd
- (H)arctér
Szerdán teljesen lezárják a Lánchidat, másfél évre
A lezárás idején a közösségi közlekedés járművei sem hajthatnak át a hídon. Ezért megváltozik a 16-os, a 105-ös, a 178-as,…
- (H)arctér
A Lánchíd kőoroszlánjait sem kímélték az SZFE-s diákok | KÉP
A Lánchíd ikonikus kőoroszlánjait is saját propagandacéljaikra használták fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – szúrta ki a Mandiner.…
- (H)arctér
Nem tudni, hogy van-e pénze a fővárosnak a Lánchíd felújítására
Láng Zsolt elmondta, július közepén még mindig nem tudni, hogy mi történik a híd felújítása körül; miért nincs még mindig…
- (H)arctér
Orbán: több tízezer ember életét sikerült megmenteni
A kormányfő hangsúlyozta: a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európaiak. Magyarország egy katonai logika szerint…
- (H)arctér
Tállai András: a számok cáfolják Karácsony Gergelyt
Szó sincs kormányzati megszorításról, a főváros anyagi ellehetetlenítéséről, Budapest jövőre tízmilliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint idén – jelentette ki…
- (H)arctér
Magyarországon minden tizedik újszülött a vártnál korábban érkezik
A Melletted a helyem Egyesület közleménye szerint Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt, közülük…