gazdaság
- (H)arctér
Szijjártó: Az adócsökkentések kormánya vagyunk
Adócsökkentések kormánya A tárcavezető Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről beszámolva kiemelte: minél alacsonyabbak a munkát, a vállalkozásokat terhelő adók,…
- (H)arctér
Varga Mihály: Nő az önkormányzatok támogatása jövőre
Felpattanás Varga Mihály a jövő évi költségvetésről tájékoztatta az MJVSZ tagjait. A miniszter az előadást követő sajtótájékoztatón azt mondta, a…
- Egyéb
Boros Imre: Fizetett ellenség az Európai Unió
Boros Imre a lap keddi számában megjelent cikk szerint leszögezte: „A helyreállítási alap pénzei járnak hazánknak, hiszen a járvány hatásainak…
- (H)arctér
Varga Mihály: Magyarország sikeresen bocsátott ki devizakötvényeket
Varga Mihály ismertette, a kötvények iránti kétszeres kereslet azt mutatja hogy Magyarország a bizonytalan nemzetközi környezetben is képes önállóan a…
- (H)arctér
Major Jánost nevezték ki az állami vagyongazdálkodási stratégiáért felelős miniszteri biztossá
A gazdaságfejlesztési miniszter pénteki közleménye szerint Major János feladata elsősorban az állami vagyongazdálkodás stratégiájának kidolgozásában lesz. Emellett az állami tulajdonú…
- (H)arctér
Orbán: Magyarországon kísérletezték ki a progresszív dominancia ellenszereit
Progresszív dominancia A kormánypártok zsinórban negyedik választási győzelmére utalva kijelentette: „Magyarország megkapta a negyedik dózist, és jelentem, a beteg teljesen…
- (H)arctér
Csák János: A jövő az innovációban van
„A kultúrában mintegy száz beruházás van folyamatban 900 milliárd forint értékben. A felsőoktatás új modelljébe ezer milliárd forintot fektettünk, a…
- (H)arctér
Kocsis: Meg kell őrizni a szuverenitást
Kocsis Máté az Alapjogokért Központ Merre tovább? Az ötödik Orbán-kormány és a jobboldali konjunktúra lehetőségei című kerekasztal-beszélgetésén azt mondta: a…
- (H)arctér
Szijjártó Péter: Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból
A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az eszközbeszerzéssel, épületépítéssel és…
- (H)arctér
Varga Mihály: a háború ellenére képes növekedési pályán maradni a magyar gazdaság
Szankciók hatása Felidézte, hogy a korábbi növekedési prognózist újra kellett gondolni, mivel az inflációs pálya megváltozott, és az eddig félmilliós…