gazdaság
- (H)arctér
G20 Záróokmány: világgazdaság, klímaváltozás, migráció
Mauricio Macri argentin államfő elmondta: a résztvevők olyan közös nyilatkozat megfogalmazásában egyeztek meg, amely „tükrözi a kereskedelem élénkítésének óhaját”, és…
- (H)arctér
Nő a foglalkoztatás és a beruházás
A munkaadók nem mindig találják meg a munkaerő-piacon, amire szükségük van, ugyanakkor elég sokan vannak olyanok, akik nem tudnak elhelyezkedni.…
- (H)arctér
Egyelőre nem vet ki a kínai árukra újabb sarcot az USA
Az értesülést a kínai állami televízió közölte. A hír szerint a két ország vezetőjének megbeszélésén az az egyezség született, hogy…
- (H)arctér
Szijjártó: továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja
A magyar diplomácia vezetője szerint a találkozó jó hangulatú volt, ennek oka pedig, hogy az elmúlt negyedév gazdasági növekedési számai…
- (H)arctér
Lendületben van a magyar gazdaság
A KSH csütörtöki közlése szerint 2018 harmadik negyedévében a beruházások volumene 22,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a…
-
Negyvenmilliárdos beruházást hoz Magyarországra a Hanon Systems
Szijjártó Péter elmondta, hogy az székesfehérvári kapacitásbővítés, illetve a pécsi és rétsági új telephely-létesítés 7,5 milliárd forint vissza nem térítendő…
- (H)arctér
Minőségi a magyar termék
Nagy István szerint szükséges a vásárlói tudatosság erősítése annak érdekében, hogy egyre többen keressék az üzlet kínálatában is megjelenő, magyar…
- (H)arctér
Megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Moody’s
A Moody’s a döntéshez fűzött, péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy a magyar gazdaság rövid távú…
- (H)arctér
Tovább nőhetnek a keresetek
Felidézte: szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Elmondta: a hatéves bérmegállapodás…
- (H)arctér
Emelték az Otthon Melege Program keretösszegét
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön a budapesti sajtótájékoztatón elmondta , hogy a kormány kiemelt céljának tekinti,…