Szijjártó: továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja

Továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, és ez önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozója után.

A magyar diplomácia vezetője szerint a találkozó jó hangulatú volt, ennek oka pedig, hogy az elmúlt negyedév gazdasági növekedési számai ismételten bebizonyították a közép-európai térség erősségét.

Szijjártó Péter szerint nem véletlen, hogy a térségben a gazdaság kétszer olyan dinamikusan bővül, mint az európai átlag, és ez jogos önbizalmat ad az európai jövőről folytatott vitában.

A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy az utóbbi idő igazolta a közép-európai országok helyes migrációs politikáját azzal, hogy saját országaik biztonságát helyezték az előtérbe.

Helyes, hogy mi azt a politikai irányt erősítjük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Éppen ezért tartja fontosnak a a mostani találkozón született megegyezést, amellyel konkretizálták, hogy mire fordítják a Líbia számára biztosított támogatás összegét. A találkozón egyébként felvetette partnereinek, hogy meg kellene fontolni egy hasonló együttműködést Tunéziával is.

A magyar külügyminiszter szólt a közép-európai országok egymás melletti kiállásáról is, és hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is minden európai vitában ki fog állni közép-európai barátai mellett. Példaként hozta fel Lengyelország esetét is, ugyanis igazságtalannak és helytelennek tartják az Európai Unió Tanácsának döntését, amely szerint újabb meghallgatást rendelt el Lengyelország vonatkozásában a hetes cikk szerinti eljárás ügyében.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy ez teljesen szükségtelen, mert Lengyelország már választ adott minden kérdésre. A külgazdasági és külügyminiszter beszélt az Európai Unió további bővítéséről is, amelyben kiemelte, hogy mind a nyugat-balkáni országok, mind a keleti partnerség országai számolhatnak azzal, hogy a közép-európai országok továbbra is bővítéspárti álláspontot fognak képviselni.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter konstruktívnak nevezte a találkozót, és az ott született konkrét megegyezések fontosságát emelte ki. Példaként említette a visegrádi négyeknek a migráció problémájának megoldásához nyújtott közös segítségét, amire a négy ország 35 millió eurót ajánlott fel. Ezen felül megegyezés született ennek az összegnek a felhasználásáról, amit a helyi határvédelmi egységek infrastruktúrájának megerősítésére fordítanak majd. Eszerint négy hajót vásárolnak, illetve egy tengeri koordinációs központ is létrehoznak.

Tomás Petrícek, a V4-elnökséget jövőre Szlovákiától átvevő Csehország külügyminisztere ugyancsak üdvözölte a találkozón született konkrét megegyezéseket, illetve közös prioritásnak nevezte a Nyugat-Balkán témáját.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a Nyugat Balkán integrációjának fontossága tekintetében képviselt közös álláspontot emelte ki, illetve azt, hogy sikerült megerősíteni a közös európai álláspontot az ukrajnai helyzet kapcsán.

(MTI, Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev)

Iratkozzon fel hírlevelünkre