Mikulásfutást rendeznek Budapesten

Vasárnap lesz Budapest belvárosában a Rossmann Mikulásfutás , melyet idén ötödször rendez meg a Budapest.

A szervezők tájékoztatása szerint a Sóház utcából (a Corvinus Egyetem és a Központi Vásárcsarnok között) indulva különböző távokat lehet teljesíteni: délután egykor és háromkor 2,3 kilométeren mérethetik meg magukat a nevezők, míg a családi futás (700 méter) 14.15 órakor rajtol.

A bemelegítést az egykori fitnesz világbajnok Béres Alexandra vezényli le, az induláshoz stílszerűen Mikulás-jelmezt kapnak a jelentkezők, akiket a célba érve ajándékcsomag is vár.

A szervezők a szokásoknak megfelelően ezúttal is adománygyűjtő akcióval kötik össze a versenyt: játékokat, írószereket, iskolaszereket várnak az óriási puttonyba, az összegyűlt ajándékokat az ÁGOTA Alapítvány ünnepség keretében adja majd át állami gondozott gyerekeknek.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre