Fülöp Attila
- (H)arctér
Kövér: szembe kell szállnunk az identitásellenes szellemi terrorizmussal
A „megmondóelit” A múzeum és a Szent István Intézet közös, Vörös csillag a kereszt ellen című eseményén Schmidt Mária azt…
- (H)arctér
Nem maradnak magukra a Covid-árvák
Herczegh Anita elmondta, hogy mintegy ezer olyan gyermekről tudnak, akik a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradtak, ez mintegy hatszáz…
- (H)arctér
Komoly béremelést kapnak a szociális dolgozók
Fülöp Attila a szociális munka napja alkalmából a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) és a Szociális és Gyermekvédelmi…
- (H)arctér
„Az élő hitnek cselekedetei vannak”
A Bartók Béla úti épületet 2019-ben adta át az állam az egyháznak, a lepusztult ingatlan felújítását 37 millió forinttal támogatta…
- (H)arctér
Fülöp Attila: Ez az út emberi és vállalható
Fülöp Attila úgy fogalmazott: az épület nemcsak 12 ember életét változtatja meg, hanem szimbóluma is annak a fajta rendszerváltásnak, ami…
- (H)arctér
„Nem volt könnyű az a teher, amit a kommunista rendszerből kaptunk”
Fülöp Attila hozzátette: ez jellemzően nem így volt, és nem volt könnyű az a teher, amit a kommunista rendszerből kaptunk,…
- (H)arctér
Fülöp Attila: Magyarország elkötelezett a családközpontú gyermekvédelem építésében
Fülöp Attila az Európa Tanács magyar elnöksége által szervezett konferencián elmondta, hogy a kormányzat tíz évvel ezelőtt két cél jelölt…
- (H)arctér
A gyermekvédelem nem magánügy
Az államtitkár kifejtette, a kormány egyetlen célja ezen a területen kihozni a gyermekvédelemben élőkből, amit lehet, addig segíteni a fiatalokat,…
- (H)arctér
Fülöp Attila: a gyermekvédelemben nagy szerepet kapnak az egyházak
A gyermekvédelemi rendszerben lévő gyerekek háromnegyedét egyházi fenntartású intézmények vagy szolgáltatók látják el – mondta Fülöp Attila egy görögkatolikus gyermekvédelmi…
- (H)arctér
Hőségriadó – az élet védelme az első
Fülöp Attila azt mondta: a riasztás az előrejelzések alapján csütörtök reggel 8 óráig lesz érvényben. A speciális eljárásrend alatt az…