Európai Unió
- (H)arctér
Az Európai Néppárt identitásváltása miatt lépett ki a Fidesz
– Pontosan milyen folyamatok vezettek odáig, hogy a Fidesz kilépett a néppárt frakciójából? – Az utolsó csepp az volt a…
- (H)arctér
Püspökök az EU-nak: A lengyel abortusztörvény jó
Az Európai Közösség Püspöki Karainak Bizottsága (COMECE) David Maria Sassoli, az Európai Parlament elnökéne címzett levelében arra figyelmeztet, hogy ez a hozzáállás…
- (H)arctér
Elég a környezetkárosításból
A magyar államfő levelében – amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága juttatott el az MTI-hez – azt kéri román kollégájától,…
- (H)arctér
Gyorsított eljárással engedélyezhetik a mutációk elleni oltásokat
Sztella Kiriakídisz az Augsburger Allgemeine című német lapnak elmondta: a brüsszeli bizottság úgy döntött, hogy nem kell az engedélyeztetési eljárás…
- Vélemény
Az Unió elszalasztott „nagy lehetősége”
Nem lehet mondani, hogy az Európai Unió tétlenkedett volna tavaly nyáron a vakcinák beszerzését illetően. Von der Leyen bizottsági elnök…
- (H)arctér
Kurz szerint Brüsszel is felelős a vakcinahiányért
Az osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban kiemelte, hogy jó megoldás a közös vakcinabeszerzés, és a tárgyalásokat a gyártókkal a…
- (H)arctér
Megújult Eger legszebb épülete
A közlemény szerint megvalósult az épület teljes felújítása és részleges akadálymentesítése. Ezzel az intézmény immár megújult, modern környezetben tudja ellátni…
- (H)arctér
Növeli oltóanyaggyártó kapacitását a BioNTech
Német hírportálokon ismertetett közleményében a BioNTech pénzügyi és ügyvezető igazgatója, Sierk Poetting kifejtette, hogy befejezték a gyártási kapacitás növelését szolgáló…
- (H)arctér
Németh Zsoltot alelnöknek választotta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
A közgyűlés magyar delegációjának vezetője elmondta, mától egy éven keresztül fogja betölteni a közgyűlés monitoring bizottságának alelnöki tisztségét is. Arról…
- (H)arctér
A kormány kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat szerezni
Gulyás Gergely közölte, a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Hangsúlyozta: csak olyan…