erdélyi magyarság
- (H)arctér
Ismét szervezkednek a román nacionalisták az úzvölgyi katonatemetőben
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon…
- Spiritusz
Bogdán Szabolcs Jánost választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) pénteken, Nagyváradon tartott közgyűlése Bogdán Szabolcs János krasznai lelkészt, a szilágysomlyói egyházmegye esperesét választotta az…
- (H)arctér
Román gyermekek is mehetnek az új bánffyhunyadi óvodába
A református egyház képviselője szerint román gyermekek is járhatnak a magyar állami támogatással épült bánffyhunyadi óvodába, de az oktatás nyelve…
- (H)arctér
Létharc zajlik, háborúban állunk
– Melyek jelenleg az erdélyi magyarság legfontosabb közösségi-nyelvi sérelmei? – A román hatalmi elitnek immár évszázados célja az 1923-ban alkotmányszinten rögzített…
- (H)arctér
Kásler Miklós a magyarság képviseletének támogatására kéri a romániai magyarokat
Kásler Miklós azt írta: arra biztat valamennyi romániai magyar embert, hogy vasárnap éljen választójogával és támogassa a magyarság képviseletét a…
- (H)arctér
Romániai választás: Magyarországon már lehet szavazni
Szombaton és vasárnap helyi idő szerint reggel 7 és 21 óra között lehet szavazni. A hét szavazóhelyiség közül kettő a…
- (H)arctér
A fiatalok kezébe adná Háromszék jövőjét az RMDSZ
Bemutatkozott a megyei önkormányzati lista négy legfiatalabb RMDSZ-es jelöltje. – A megyei önkormányzat tanácsosi listáján a biztos bejutók száma az…
- (H)arctér
Az erdélyi magyarok között egyetértés van abban, hogy meg kell tanulni románul
A Kisebbségi Monitor 2020 című kutatást a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet végezte reprezentatív mintán. A kutatás eredményeit…
- Vélemény
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ötödik napja járjuk Erdély, Székelyföld vidékét a Vasárnap.hu szerkesztőségének kilenc fős küldöttségével. Eljutottunk Kolozsvárra, Sepsibükszádra, Kézdivásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, találkoztunk újságíró…