ENSZ
- Reflex
Frivaldszky Edit: A CEDAW Bizottság olyan dolgokat vetett a szemünkre, amelyeket az ENSZ Nőügyi Bizottsága visszautasított
Az CEDAW Bizottság jelentése szerint több súlyos, rendszerszintű hiányosság van Magyarországon, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket fokozzák, valamint a lányok…
- Családháló
Nagy sikerrel mutatkozott be a Szülők Háza Program New Yorkban
Március elején a New York-i ENSZ Székházban nagy sikerrel, telt házas részvétellel került megrendezésre az ENSZ Magyar Képviselete által szervezett…
- (H)arctér
Novák Katalin: Sokszor az az érzésünk, hogy azok akarják nevelni a gyerekeinket, akik nem vállalkoztak saját gyermek nevelésére
Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket,…
- (H)arctér
Szijjártó: az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az EU-ban
Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban, ahol azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel azt,…
- Családháló
Misszió, hogy értsük egymás nyelvét – interjú Regős Judittal
A szükség hozta létre, majd nemzetközileg elismert jó gyakorlat lett, amelyet most a világ több országába importálhatunk. A jól működő…
- Családháló
Mert minden élet érték! – Regős Judit az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában
Konzultatív státuszt nyert az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában (ECOSOC) a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány. Regős Judit, az alapítvány elnöke…
- Keresztényüldözés
Ferenc pápa éles kritikával illette az abortuszt és a gender-ideológiát népszerűsítőket
A pápa újév alkalmából nemzetközi diplomatákat fogadott a Vatikánba. Hozzájuk intézett beszédében kritikával illette a nyugati országokat, valamint az ENSZ-t,…
- (H)arctér
Az ukrán elnök az ENSZ-be látogatna az orosz invázió évfordulóján
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ-be látogatna, hogy az Oroszország február 24-i inváziójának első évfordulója előestéjén felszólaljon a Közgyűlés magas…
- (H)arctér
ENSZ: A tálib intézkedések új válságkorszak kezdetét jelentik
Az ENSZ afganisztáni segélymissziója (UNAMA) szerint a tálib vezetés intézkedései új válságkorszak kezdetét jelentik. Az ENSZ szerint a de facto…
- (H)arctér
Szijjártó: a nemzetközi intézmények eddig kudarcot vallottak az ukrajnai háború tekintetében
A nemzetközi intézmények eddig kudarcot vallottak az ukrajnai háború tekintetében, ugyanis ahelyett, hogy platformot biztosítanának a szembenálló felek közötti párbeszédnek,…