egészségügy
- (H)arctér
Jobb helyzetben a családok
Hozzátette, ezt támasztják alá az objektív mutatók is. Kiszelly Zoltán azt mondta: 2010 előtt az akkori kormány a válságot megszorításokkal…
- (H)arctér
Rétvári: A baloldal kórházakat záratna be
Rétvári Bence parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferencet idézte, aki azt mondta, a Fidesz ellenzéki pártként megakadályozott egy „valóságos, progresszív, stratégiai reformot”.…
- Vélemény
Százezrek maradnának ellátás nélkül a fizetős egészségügyben
Így kell tennünk az egészségügy esetén is, bár a két ünnep között a pártok ezzel a területtel kapcsolatban már tartottak…
- (H)arctér
Hátra (h)arc! – nagyító alatt MZP gazdaságpolitikai elképzelései (3.)
Csak felfelé! – harsogja az új szlogen, pedig elnézve a nyilvánosságra került Márki-Zay-féle programot, sokkal inkább a „csak visszafelé” mondat…
- (H)arctér
Emmi: több mint 40 százalékos a háziorvosok bérnövekedése
Azt írták, a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb…
- (H)arctér
Új ügyeleti és műszakpótlék díjak az egészségügyben
Közleményükben azt írták: az új ügyeleti díjazást objektív szempontok alapján, az intézmény és az adott szakorvosi terület valós leterheltségétől függően…
- (H)arctér
Ügyeleti rend az egészségügyben
A háziorvosi és fogorvosi, valamint a fekvőbeteg-ellátásban az ügyeletet ellátó helyek a szokásos ünnepnapi rendnek megfelelően fogadják a sürgősségi ellátásra…
- (H)arctér
Eltiltás az oltást elutasító egészségügyi alkalmazottaknak
Pedro Facon, a belga kormány koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős biztosa a védekezés fokozását célzó belga intézkedések előkészítéséről beszélt a napilapnak…
- Vélemény
Kampányturné munkaidőben
Dobrev Klára legalábbis a jelek szerint ezen a héten is elkummantotta a strasbourgi plenáris ülést – mindenhol járt: Érden, Iványi…
- (H)arctér
A katolikus orvosok fellázadtak Biden ellen
A katolikus orvosok szövetsége csatlakozott a Biden-kormányzat új előírása elleni perhez – közölte a Catholic News Agency. A törvény semmibe…