alaptörvény
- (H)arctér
Elfogadták az alaptörvény tizedik módosítását
A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást. A parlament ugyancsak elfogadta – 136…
- (H)arctér
Varga Judit: A felelős cselekvés szabadságáról szól az alaptörvény-módosítás
A tárcavezető az alaptörvény-módosításról folytatott vitán expozéjában hangsúlyozta: békés évtizedek során hittük azt, hogy a fizikai konfliktusokat már meghaladta az…
- (H)arctér
Szentkirályi: Új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény
Szentkirályi Alexandra kifejtette: a járványhelyzet alatt fontos volt, hogy adott esetben gyorsan és határozottan fel tudott lépni a kormány, és…
- Kultúra
Bélyegek az alaptörvény 10. évfordulójára
Répássy Róbert az alaptörvény párhuzamaként a Szent Koronát és a Parlament épületét említette. Azt mondta, az alaptörvény a jogfolytonos történeti…
- Családháló
Végsőkig a gyermekvédelemért
Legvégsőkig a gyermekvédelemért Kocsis Máté az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet Következő ezer év…
- (H)arctér
Tíz éves Magyarország Alaptörvénye
Szabadság és demokrácia Gulyás Gergely azt mondta, az Európai Uniónak ma kizárólag olyan vezetői vannak, akik történelmi szerencséjükből adódóan mindig…
- (H)arctér
Kövér: A mi oldalunkon stabilitás van
Azon ellenzéki hangokra, amelyek szerint az alaptörvény egyszerű parlamenti többséggel is megváltoztatható, a fideszes politikus azt mondta: azok táborához tartozik,…
- (H)arctér
A radikalizálódó magyar baloldal, és ami mögötte van
A XXI. Század Intézet elemzése rámutat arra, hogy amikor a baloldal egyre radikálisabban nyilatkozik arról, hogy céljai megvalósítása érdekében kész…
- (H)arctér
Nyíltan készül az alkotmány elleni puccsra az ellenzék
Aki nem ismeri el az alaptörvény legitimitását, az nem ismeri el annak keretei között létrejött választási eredményt sem, így adott…
- (H)arctér
Alkotmányos válsághelyzet, polgárháborús körülmények
Hack Péter szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezt arra reagálva mondta, hogy a műsor felvezetése szerint…