Szoboszlai Dominik kirobbanthatatlan a Liverpool kezdőjéből

A magyar válogatott játékos eddig minden bajnoki mérkőzését végigjátszotta, kiemelkedő teljesítményére pedig a szurkolók és a külföldi lapok is felfigyeltek.

Dominik hat mérkőzés alatt Jürgen Klopp kulcsembere lett, nem véletlen, hogy a német edző egyik mérkőzésen sem cserélte le a Lipcséből 70 millió euróért érkező fiatal labdarúgót. A másik frissen igazolt játékossal, Alexis Mac Allisterrel együtt rengeteget tettek azért, hogy a Vörösök ilyen jól kezdjék a szezont.

A Liverpool ugyanis jelenleg a második helyen tanyázik a Premier League-ben, egyedül a címvédő Manchester City rajtolt náluk is jobban, Pep Guardioláék eddig minden mérkőzésüket megnyerték. Szoboszlaiék még az első fordulóban futottak bele egy 1-1-es döntetlenbe a Chelsea ellen, azóta viszont bombaformába kerültek.

Ebben pedig nagy szerepe volt Szoboszlainak is, aki folyamatosan kiemelkedő játékkal rukkol elő, volt mérkőzés, amikor a meccs emberének is megválasztották, az Aston Villa ellen pedig megszerezte az első bajnoki gólját is.

A stabil teljesítményét a szurkolók is észrevették, és egyben értékelték is, ugyanis a magyar válogatott csapatkapitányát választották meg augusztus hónap legjobb játékosának. A szavazáson Alisson Beckert és Darwin Núnezt előzte meg.

A drukkerek pedig a West Ham elleni mérkőzésen nyújtott játékát sem győzték méltatni, Szoboszlai a 88. percben 3-1-es vezetésnél úgy támadta meg az ellenfél védőit, mintha a csapata 2-1-es hátrányban lett volna.

Népszerűségét pedig számokkal is alá lehet támasztani, augusztusban ugyanis a 8-as számú mezből fogyott el a legtöbb Liverpoolban, Mohamed Salah-nak ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, de sokat adtak el a másik új szerzemény, Mac Allister mezéből is.

Bár az Európa Ligában egy kisebb pihenőt kapott Dominik, azért az látszik, hogy a bajnokságban komolyan számít rá Jürgen Klopp, és most egy keményebb ellenféllel kell majd szembenézniük a Vörösöknek, a következő fordulóban az idén még szintén veretlen Tottenham otthonába látogatnak majd.

Címlapkép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa megtapsolja a szurkolókat a Wolverhampton Wanderers ellen az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzés végén, 2023. szeptember 16-án a wolverhamptoni Molineux Stadionban. Fotó: MTI/EPA/Vince Mignott

Iratkozzon fel hírlevelünkre