Találatok: rétvári bence
- (H)arctér
Jámbor András: Ne lehessen rezsicsökkentett vízzel locsolni és medencét feltölteni
Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője parlamenti felszólalásában sérelmezte, hogy egyesek rezsicsökkentett vízből töltik fel a medencéjüket. A képviselő nehezményezte,…
- (H)arctér
Újszentivánon nincs két fideszes jelölt – Dr. Ulbert Mónika a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje
A Szeged melletti Újszentiván polgármesterét még az év elején tartóztatták le, majd ennek hatására a helyi képviselő-testület is feloszlatta magát…
-
MOLNÁR J. PÉTER: KI MINT VETETT – ERŐDEMONSTRÁCIÓNAK HASZNÁLTA A VÁCI VÁROSHÁZA REGŐCZI ISTVÁN ATYA EMLÉKÉT
Eldőlt, a Regőczi-kápolna előtti tér viseli majd Vácon Regőczi István atya nevét. A dolog rendben is lenne, ha nem lett…
-
POLGÁRMESTERI SEGÍTSÉGGEL VÁCON MÉG MINDIG KISÉRT AZ ANTISZEMITIZMUS SZELLEME?
Turai János, Váci Zsidó Hitközég elnöke az alábbi SAJTÓKÖZLEMÉNY-t juttatta el szerkesztőségünkbe, amelyben súlyos neheztelését fejezi ki a városháza kezdeményezte…
-
PETŐ CSILLA: VÁCI ZARÁNDOKOK A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚN
A váci FIDESZ csoport által meghirdetett pünkösdi csíksomlyói búcsúra június 3-án két kisbusszal utaztunk Székelyföldre, hálát adni a Szűzanyának az…
- Kultúra
Június végén kezdődik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Kultúra, mint közösségteremtő erő Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a…
- (H)arctér
A KDNP közleményt adott ki, hogy megköszönje a pedagógusok munkáját
A párt frakcióvezetője, Simicskó István által jegyzett közleményben az olvasható, hogy nekik, kereszténydemokratáknak egész politikájuk középpontjában a családok állnak. „Hazánk…
- (H)arctér
Varga Mihály: Nem a számokban akarunk gyönyörködni, hanem azt szeretnénk, hogy egy kicsit jobban éljünk – VIDEÓ
A Fidesz-KDNP sorozatban negyedik kétharmados győzelmét elemzők szerint a miniszterelnök-jelöltek személye is nagyban befolyásolta. Az emberek a háború és béke…
- Kultúra
Memento Mori – Rövidesen indul a váci múmiákról szóló film forgatása
A Memento Mori nézői a 18. századi Vácot láthatják majd, az akkori homlokzatokkal, ruhákkal, hajviseletekkel, ékszerekkel. A film tehát egyfajta…
- (H)arctér
Kinevezték Orbán Viktor ötödik kormányának államtitkárait – FRISSÍTVE!
Novák Katalin köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében – szerda reggel a Karmelita kolostorban átadta az új államtitkárok kinevezési…