Találatok: Szent István Intézet
- Vélemény
Udvarnoky László: Országunk vezetésének kereszténynek kell lennie!
A szerzetes plébános úgy látja, hogy a jelenlegi vezetést is körbeveszi a Szent István által kért égi oltalom. Enélkül már…
- (H)arctér
Roska Botond kapta Magyarország legmagasabb rangú kitüntetését
Az államfő köszöntő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel,…
- (H)arctér
Gulyás Gergely: Magyarország nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását
Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „a nemzeti horizont ma azért is széles, mert óriások vállain állunk”. Hangsúlyozta: „büszkék lehetünk arra, hogy…
- (H)arctér
Hétköznapi hősök – Portrésorozat a Hableány mentőiről
Hét dél-koreait sikerült kimenteni a Dunából, huszonhét áldozatot megtaláltak, egy dél-koreai utast még mindig keresnek a hatóságok. A baleset mentőiről az…
- Kultúra
Egy női jogi harcos grófnő, aki a börtönt is megjárta
Gyermekkora – arisztokrata származása ellenére – a négy fal között telt, mindenféle társaságtól elzárva. Apja, gróf Teleki Imre szigorú és…
- (H)arctér
FRISSÍTETT – EP2019 választás
19:07 Hivatalosan befejeződött a szavazás Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott…
- (H)arctér
Georg Spöttle: A kereszténység elleni támadások reneszánszukat élik
A hívők számára az egyik legfontosabb keresztény ünnepi napon, húsvét vasárnapján a reggeli órákban szinte egyszerre hat robbantás történt Colombóban…
- Vélemény Plusz
Családokkal a társadalmi felzárkózásért
A jelenlegi családpolitikában és felzárkózáspolitikában talán leginkább az a közös pont, hogy korábbi időszakokhoz képest nem rászorultsági alapon, problémaként tekint…
- (H)arctér
Balog Zoltán a romák felzárkózásáról: Nem lehetünk elégedettek, csak bizakodók
A rendezvényen elsőként Pintér Sándor szólalt fel, aki egy fontos bejelentést tett, hiszen május elsejétől a Belügyminisztériumhoz kerül a társadalmi…
- (H)arctér
Szabó Ferenc jezsuita szerzetes kapta az idei Hit pajzsa díjat
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntőjében kiemelte: „sokan gondoljuk, hogy változásra van szükség Európában, hogy az európai…