Georg Spöttle: A kereszténység elleni támadások reneszánszukat élik

Húsvét vasárnap az egész világot megrázta a Srí Lanka-i terrortámadás híre, melynek – a jelenlegi információk alapján – több mint 300 halálos áldozata és 500 sebesültje van. A kilenc robbantásos merénylet óta eddig negyven embert vettek őrizetbe.

A hívők számára az egyik legfontosabb keresztény ünnepi napon, húsvét vasárnapján a reggeli órákban szinte egyszerre hat robbantás történt Colombóban és annak könyékén, melyek mindegyikét öngyilkos merénylők hajtották végre. A rendőrség ezután két vidéki helyszínre is kivonult, ahol szintén robbantások zajlottak, majd hétfőn még egy merénylet történt.

Vasárnap az ország államfője, Ranil Vikremeszinghe elismerte, a hírszerzésnek voltak előzetes értesülései egy kevésbé ismert iszlamista csoportról, illetve azzal összefüggésben templomok elleni lehetséges merényletekről.

Véres a fal egy Krisztus-szobor mögött a robbantásos merényletben megrongálódott negombói Szent Sebestyén katolikus templomban 2019. április 21-én, húsvét vasárnap. – MTI/AP

Hemasiri Fernando védelmi miniszter a BBC-nek elmondta, a hírszerzés „soha nem jelezte, hogy ilyen nagyságú támadás lesz”. – Egy vagy két különböző incidensről beszéltek, de nem ilyen mértékűről – tette hozzá. Fernando kiemelte, „a rendőrség minden fontos osztályát” tájékoztatták a figyelmeztetésről, de

elismerik: semmilyen intézkedést nem tettek.

Később kiderült, hogy a merényleteket a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követte el.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője a Vasarnap.hu-nak elmondta, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat bár „radikálisok gyülekezete, eddig csak egy-két szentélyt rongáltak meg. Elképzelhető, hogy emiatt nem tettek a helyi hatóságok biztonsági lépéseket az ügyben. Hozzátette: „a merényleteket több hónapnyi szervezés előzte meg”.

Spöttle fenti állítását támasztja alá Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő korábbi nyilatkozata, melyben úgy fogalmazott az M1 vasárnap reggeli műsorában, hogy „jól átgondolt, megszervezett támadássorozatot követtek el Srí Lankán”. 

Georg Spöttle elmondta, elképzelhető, hogy a Nemzeti Tauhít Dzsamaat mögé egy nagyobb terrorszervezet állt be a Srí Lanka-i merényletek elkövetéséhez. – Nagyon megbízható emberek kellettek a lebukás veszélye miatt.

Az elkövetők kipróbált dzsihadisták voltak – tette hozzá.

Időközben már negyven gyanúsítottat vettek őrizetbe a Srí Lanka-i hatóságok a robbantássorozattal összefüggésben. A letartóztatottak között van az öngyilkos merénylőket szállító teherautó sofőrje és annak a háznak a tulajdonosa, amelyben néhány terrorista lakott. A merénylők TATP (TriAcetone TriPeroxide) alapanyagú robbanószerekkel dolgoztak, amelyet az Iszlám Állam is előszeretettel használ.

Fotó: MTI/AP/Eranga Jayawardena

A keresztények elleni merényletek kapcsán Spöttle elmondta, a térségben egyébként kisebb és nagyobb radikális szervezetek tevékenykednek, viszont

nagyon hamar el tudnak szabadulni az indulatok.

„A kereszténység elleni támadások most reneszánszukat élik” – zárta nyilatkozatát a szakértő.

Forrás: Vasarnap.hu, BBC, MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre