Vélemény

  • Fontos különbség van Libanon és a többi arab ország között, Bejrút főterén ugyanis egymás mellett található a maronita Szent György-katedrális és…

  • Ahhoz képest, amilyen fontos szerepet játszik manapság Európa-szerte sorsunk alakulásában az iszlám, tényleg keveset tud róla az átlagember – mondta…

  • Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt hívek előtt arról beszélt: a hatodik parancsolat „határozott felszólítás a hűségre, hiszen hűség és…

  • Elindultunk

    Azóta sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy a keresztény Európa 500 millió lakója közül vajon mennyien öltöztetik ünneplőbe vasárnap –…

  • Hajléktalan Krisztus

    Londonban a beszédes műalkotást a Farm Street-i jezsuita templomban, az előkelő Mayfair negyedben, méghozzá a Hétfájdalmú Szűzanya-oldalkápolnában fogják elhelyezni –…

  • A bejelentés alapján csak a a közüzemek, iskolák, kórházak, a temetők szemetét viszik el a szemétszállító autók. A találékony magyar megoldástól…

  • A Vatican News hasábjain Vértesaljai László számolt be a hondurasi migránsok helyzetéről. A hondurasi püspökök emberi tragédiának tartják ezrek mobilizálását.…

  • Hollik István szerint elindult egy verseny az ellenzéki pártok között, hogy ki tud előbb felülni a CEU-vonatra. Elmondhatjuk, hasonlót láttunk…

  • Gyurcsány és barátai körül legalább annyira sok az édenkertből megismert kígyó, mint a Laokoón-csoport szabadulni vágyó alakjai körül. A helyzet…

  • hajléktalan

    Mindenki döntse el maga, hogy mennyire etikus arra biztatni a hajléktalanokat, hogy ne használják hajléktalanszállókat, vagy hogy mennyire tartja képmutatónak…

'Fel a tetejéhez' gomb