Bese Gergő: megtapasztaltam, hogy lehetséges a békés egymás mellett élés

Fontos különbség van Libanon és a többi arab ország között, Bejrút főterén ugyanis egymás mellett található a maronita Szent György-katedrális és a Mohammad Al-Amin mecset. Két világvallás találkozása, ami bizonyítja, hogy

lehet békességben együtt élni kereszténynek és muzulmánnak

– írja libanoni zarándoklatáról szóló, a 777-en megjelent beszámolójában Bese Gergő. A katolikus pap eljutott Harissaba, „Libanon királynőjének” zarándokhelyére, melyet 1907-ben állítottak. Mint írta; „a kitárt karú égi édesanya nem csak a keresztényeket várja. Ottlétemkor több imádkozó muszlimot láttam, mint keresztényt. Idegenvezetőm teljes természetességgel úgy magyarázta mindezt, hogy >>Mária az ő édesanyjuk is<< ”.

A zarándoklat állomásaként Gergő atya eljutott Szent Charbel maronita keresztény szerzetes sírjához, amely ma Libanon lelki központja. „A szent sírjánál elmélkedve mellém térdelt egy muszlim nő, akinek tekintetében ott voltak az imádság könnyei és a békesség. Megható pillanatok voltak ezek” – tette hozzá. 

Libanon a békesség földje, a szentek földje, a közel-keleti keresztények fellegvára – jegyezte meg Bese Gergő, akinek teljes beszámolója itt olvasható

'Fel a tetejéhez' gomb