Spiritusz
-
Mit üzennek a református lelkészek díszes palástjai?
A református lelkészek palástján többféle motívum is látható, melyek a gyülekezeti hovatartozást is hirdethetik. A paszomány aprólékos, finom munka, amely…
-
Megvan a jubileumi szentév fagylaltja
Halleluja névre keresztelték a jubileumi szentév hivatalos kézműves fagylaltját, amely egy szicíliai cukrászmester kreációja, és a zarándokok márciusban a Szent…
-
Szalézi Szent Ferenc tanácsai arról, hogy mit tegyünk, ha betegek vagyunk
Legyen szó krónikus betegségről vagy influenzáról, Szalézi Szent Ferenc jó tanácsokkal lát el bennünket, amelyek segíthetnek elviselni a különböző kórokkal…
-
Böjte Csaba: Keressük tudatosan azt, ami szeretettel összeköt
„Szeretettel bíztatlak, hogy ezen a héten megkülönböztetett figyelemmel keress naponta egy-egy más felekezethez tartozó keresztényt, és hívd meg egy kávéra,…
-
Búcsúnyerésre várják a híveket a pesti ferencesek
A jubileumi szentévben napi egy alkalommal teljes búcsút nyerhet, aki szentmisén, laudesen, vesperáson vesz részt, vagy keresztúti ájtatosságot, rózsafüzért imádkozik,…
-
Varga László megyés püspök: Adj időt Istennek, aki jelen van és benne béke vár
„A Lélek hív, lépj be a nyugalom helyére! Adj időt Istennek, aki jelen van és benne béke vár” – írta…
-
Eljött a bibliakiadás aranykora a tengerentúlon
A bibliaeladások idén október végéig huszonkét százalékkal emelkedtek tengerentúlon a múlt év azonos időszakához képest. A The Wall Street Journal…
-
Megnyílt Magyarország első szentévi kiállítása Rómában
A szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország a Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be, amely a szentszék egykori kancellária épületében…
-
Megható videón terjed, ahogy közösen imádkoznak a kaliforniai tűzvész hazatérő áldozatai (VIDEÓ!)
A kaliforniai Altadena lakói visszatérve az elpusztult házaikba csak hamut találnak, mégis megpróbálnak a hálára összpontosítani. Sarah Ray mindig emlékezni…
