Spiritusz
-
Mit rejthet az esztergomi bazilika keresztje?
Török Csaba, az Esztergom-Vári Főszékesegyházi Plébánia kormányzója, a Főszékesegyházi Kincstár igazgatója elmondta, a kapszula tartalmazza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak névtárát,…
-
Ülésezett a püspöki konferencia – íme a döntések
A püspökök testülete a hagyományokhoz híven idén ősszel is kihelyezett ülést tartott, amelynek ezúttal a Mátraszentimrén található Stella Katolikus Egyházi…
-
Megható történet a béna keresztényről és a vak muszlimról
Az „elbeszélések” szerint Samir paralízisben szenvedő keresztény, Mohamed pedig vak muzulmán férfi volt. A túlélés mindkettejük számára a másiktól függött:…
-
Boldoggá avatott gazember?
Boldoggá avatták az atyát, aki csákánnyal keresett túlélőket az antanthatalmak által lebombázott Bologna romjai között. A német megszállás alatt Giovanni…
-
Távozott a pápai testőrség több tagja
A szóvivő elmondta, hogy a 135 fős svájci gárda három tagja bejelentette, hogy továbbra sem kívánnak oltakozni, és önként távoztak…
-
Rengeteg gyermek iskolakezdésében segített a Katolikus Karitász
A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a diákok iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, ruhát, de akár komplett számítógépet is kaptak. Az…
-
„Robert Sarah jó ember, akit körbeleng a szentség”
Megszólalt Domenico Veneziano, Robert Sarah bíboros sebészorvosa, aki júliusban műtötte meg a szent életű guineai bíborost. Veneziano elmondta, hogy nem…
-
Ferenc pápa köszönetet mondott az eucharisztikus kongresszusért
A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye juttatott el az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmazott: „apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm…
-
Ötven éve hagyta el az országot Mindszenty József hercegprímás
Mindszenty József 189. március 29-én Pehm József néven látta meg a napvilágot egy Vas megyei apró falucskában, Csehimindszenten. Családjának még…
