Hírlevél
-
Ungváry Zsolt: Támadnak a kormoránok
Egy kárókatona (más néven kormorán) tömege 2-3 kilogramm, de képes naponta 60-80 dekagrammnyi halat megenni. Ez olyan, mintha én 30-35…
-
Mostantól örökös eltiltást kockáztat az a felvásárló, aki kárt okoz a magyar gazdáknak – Nagy István a Vasárnapnak
Új termelővédelmi csomag védi a magyar gazdákat a monopolhelyzetben lévő felvásárlóktól, feldolgozoktól – többek között erről beszélt portálunknak Nagy István…
-
Semjén Zsolt: Isten segítségével kezdjük az új évet
Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke szentelte meg hétfőn – vízkeresztkor – a Miniszterelnökségnek helyet adó, a…
-
Ungváry Zsolt: Amikor még nem tudtuk megunni a banánt
A gyerekeim gyakran kérdezgették, milyen is volt a Kádár-rendszer, és próbáltam – persze a saját, elsősorban (kis)iskolás szemüvegén át látva…
-
Vargáné M. Péter nálunk üzent a köztársasági elnöknek
Az emberben óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés, hogy mégis hány réteg prémium vizilóbőrnek kell lenni Magyar Péter arcán ahhoz, hogy a…
-
Kaszab Zoltán: Európának meg kell erősítenie az immunrendszerét
Káosz, erőszak és agresszió tombolt Nyugat-Európa sok nagyvárosának utcáin szilveszter éjjel. Az erről szóló tudósítások képein azonban már meg sem…
-
Gyurcsány most sem tudta visszafogni magát, ezúttal katolikus püspököt vett célkeresztbe
Csak kimutatta a foga fehérét a baloldal evangéliumi szónoka– Gyurcsány szerint ocsmány a katolicizmus
-
Egyszerre kondulnak meg a harangok Amerikában a meg nem született csecsemők emlékére
Az Egyesült Államok Életkoalíciója arra kéri minden életpárti felekezet lelkészeit az Egyesült Államokban, hogy 2025. január 22-én, szerdán délben kongassák…
-
A föld alá elásva menekült meg Szent Imre székesfehérvári szobra
„Szent Imre mindig kitüntetett szerepet kapott a magyar történelem kataklizmáit követően – a török hódoltság után, Trianon után –, amikor…
-
Patrióta áttörést hozhat az idei év
2024 után 2025-ben is folytatódhat a nemzeti erők előretörése. A nemzeti, konzervatív, patrióta erők szempontjából kifejezetten jól állnak a csillagok…