(H)arctér
-
Kósa: a felülvizsgálat eldönti, nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e Demeter Márta
Kósa Lajos azt mondta: szerdán kezdeményezte Kövér László házelnöknél, hogy rendelje el Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát, mert kiderült,…
-
CEU-ügy: Ha egy hónap múlva sincs megegyezés, költözik az egyetem Bécsbe
Nagy bejelentést ígért csütörtök délutánra Michael Ignatieff, a CEU rektora, aki végül egy diákoknak tartott fórumon mondta el, hogy a magyar…
-
A CIA elnöke törökországi látogatása során hallotta a Hasogdzsi gyilkosság felvételét – állítja két forrás
A CIA és a török titkosszolgálat képviselői nem kommentálták a hírt, mely szerint Haspel meghallgatta a felvételeket. Szaúd-Arábia először tagadta,…
-
Még mindig nincs döntés a Székely Mikó kollégium ügyében
A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A…
-
Szijjártó: Magyarország kész növelni szerepvállalását a NATO-missziók munkájában
A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélését követően magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, a ciprusi ENSZ-misszióból…
-
Novák Katalin: folyamatosan nőtt az örökbefogadások száma az elmúlt években
Harminchat százalékkal emelkedett az örökbefogadások száma, míg 2010-ben 754, 2017-ben már 1025 gyereket fogadtak örökbe, ami 36 százalékos emelkedést jelent…
-
Hetvenezer migráns várakozik 60 kilométerre a magyar határtól
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón ismertette, hogy a belügyminiszter beszámolója szerint hetvenezer migráns tart észak felé. Ők jelenleg a bosnyák…
-
Nem enged a kormány a rezsicsökkentésből!
Mint azt a miniszter ismertette, a Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány. A másik három, már…
-
149,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás
Idén szeptemberben az államháztartás központi alrendszere 149,8 milliárd forint többletet ért el, amely nagyságrendileg megegyezik az Európai Bizottság által a…
-
Szijjártó: Magyarországot és Lengyelországot valódi barátság köti össze
A miniszter felidézte: a két ország támogatásáról biztosította egymást, miután az Európai Unió velük szemben a 7. cikk szerinti eljárást…