Nem enged a kormány a rezsicsökkentésből!

A budapesti immáron négy súlyponti kórházról, a tao pénzekről, és a hulladékszállítás helyzetéről is döntéseket hozott a kormány.

Mint azt a miniszter ismertette, a Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány. A másik három, már bejelentett súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz.

A Miniszterelnökség vezetője más kormánydöntésekről is beszámolt. A hulladékszállítás helyzetével kapcsolatban kijelentette: nem engednek az üzleti érdekű zsarolásoknak, ezért nem engednek a rezsicsökkentésből, és ha kell, akár a katasztrófavédelem is képes átvenni a szolgáltatás biztosítását, de nem ez a cél. A szükséges konszolidációhoz a kormány forrást is fog biztosítani, illetve egy létrejövő bizottság egy héten belül jelentést tesz a helyzetről – közölte.

Arról is beszélt, hogy a kulturális tao-pénzek területén jelentős visszaélések voltak, ezért új támogatási rendszert vezetnek be. Az eddigi támogatások nem csökkennek, de nem a jelenlegi formában fogják biztosítani azokat – mondta Gulyás Gergely.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre