(H)arctér
-
Elhunyt Bruno Ganz svájci színész
A számos díjjal elismert színész a színházban kezdte meg pályafutását, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, min Peter Zadek és Claus…
-
Szakértő: történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban
Balogh László azt mondta, a több mint 22 százalékos növekedés mögött egyrészt a gazdaság jó teljesítménye áll, amelynek köszönhetően nagyobb…
-
Egy kilónyi kábítószert találtak a rendőrök Budapesten
A közleményben azt írták, szerdán az esti órákban Békásmegyeren állítottak meg egy autót, amelyben egy 29 éves budapesti nő és…
-
Bevonják a régi tízezreseket az év végééig
A jegybank pénteki közleményében emlékeztet: a tízezer forintos címlet megújított változatával 2014 decembere óta lehet fizetni. Az elmúlt években az…
-
Az OSDH szerint megadta magát a dzsihadisták maradéka Szíriában
Az IÁ ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint…
-
Jelenleg több mint 3300 embernek nyújt védelmet a magáncsőd
A tárca a lap érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy február 7-ig összesen 1460 adósságrendezési eljárást jegyeztek fel, és ezek közül 1231…
-
Több mint 15 millió forint értékű kábítószert találtak egy gödöllői dílernél
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az 52 éves gödöllői férfival szemben.…
-
Stabil a Markó utcából megszökött, majd meglőtt rab állapota
Szabályosan járt el a bíróság, amikor úgy rendelkezett, hogy ha nincs akadálya, az előállító büntetés-végrehajtási őr vegye le a vádlott…
-
EP-listáról dönt ma az MSZP kongresszusa
A szocialista párt kongresszusa Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének felszólalásával kezdődik, majd beszédet mond Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és…
-
Áder János felavatta a Nemzeti Táncszínház új épületét
Az államfő felidézte: csaknem 18 éve, 2001-ben a döntéshozókban felmerült, hogy a tánc közössége és közönsége Magyarországon elég nagy és…