Kínában megkezdődött a világ legnagyobb konferenciája a világgazdaság jövőjéről

A kölcsönös nyereséget kínáló együttműködési lehetőségekről, Kína további nyitásról és a fenntartható fejlődésről beszélt Hszi Csin-ping kínai elnök az Egy Övezet, Egy Út Kezdeményezésről (BRI) szóló második nemzetközi fórum pénteken tartott hivatalos megnyitóján Pekingben. Többek között António Guterres ENSZ-főtitkár, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is méltatta az új kezdeményezést.

Hszi Csin-ping: az Egy Övezet, egy Út Kezdeményezés a kölcsönös nyereséget tartja szem előtt

Hszi Csin-ping kínai elnök – MTI/EPA/Pool/Hou Hvi Jung

A kínai elnök a beszédében hangsúlyozta:

Kína globális gazdasági-infrastrukturális terve a két- és többoldalú együttműködés platformja, nem exkluzív klub, célja a globális, átlátható kooperáció előmozdítása, mely a résztvevő országok népeinek érdekeit szolgálja.

A vezető úgy fogalmazott: a jelenkor legsúlyosabb egyenlőtlensége a fejlődésbeli egyenlőtlenség, ezért a fejlettebb országok feladata, hogy lehetőségeket teremtsenek a többieknek a felzárkózásra.

Hszi kiemelte: Peking azon dolgozik, hogy a nagyszabású terv keretében elinduló projektek valóban kivitelezésre kerüljenek és azok a lehető legmagasabb minőséget képviseljék. Elmondta: a projektekre vonatkozó szabályozásokkal azt kívánják biztosítani, hogy minden átlátható módon történjen, a korrupcióval szemben pedig semmilyen toleranciát nem mutatnak. Az együttműködések továbbá a nemzetközi jog, és az egyes országok törvényeinek és szabályozásainak tiszteletben tartásával kell történjenek – tette hozzá.

Hszi a kereskedelmi és pénzügyi fenntarthatóság fontosságát is hangsúlyozta, ezzel kapcsolatban említette az újonnan kidolgozott Egy Övezet, Egy Út adóigazgatási mechanizmust, valamint a finanszírozásra vonatkozó új irányelveket, melyek magukban foglalják a hitelfenntarthatóságról szóló előirányzásokat.

Ezek az újítások vélhetően azokra a kritikus hangokra kívánnak megnyugtató választ adni, melyek szerint Peking az Új Selyemút terven keresztül adósságcsapdákkal igyekszik megszilárdítani befolyását a résztvevő országok felett.

A kínai elnök elmondta: Kína még szélesebbre tárja kapuit a külföldi befektetések előtt és további szektorokat tesz elérhetővé a kínai piacon való megjelenésre külföldi irányítás alatt álló vagy akár teljes mértékben külföldi kézben lévő vállalatoknak.

Hszi szót ejtett a szellemi tulajdon védelmének fontosságáról is, mellyel kapcsolatban az amerikai vezetés rendszeresen fogalmaz meg kritikát Pekinggel szemben és a két ország közötti kereskedelmi háború egyik kulcsfontosságú kérdése is. Hszi elmondta:

Kína olyan üzleti környezet kialakításán fáradozik, melyben tisztelet övezi a tudás értékét.

A vezető kijelentette: Peking gátat szab az önkényes technológiaátadásnak és szigorú intézkedéseket vezet be ennek a gyakorlatnak a kiszűrésére.

Kína növelni fogja a külföldi áruk és szolgáltatások importját és tovább csökkenti majd a behozatalra vonatkozó vámtarifákat – jelentette be a kínai elnök, hozzátéve:

Kínának nem célja, hogy kereskedelmi többletet halmozzon fel partnereivel szemben.

Hszi ezzel ismét az amerikai félnek üzent, Donald Trump amerikai elnök egyik gyakran említett kifogása a távol-keleti országgal kapcsolatban éppen az Egyesült Államokkal szembeni kereskedelmi többlete.

A kínai elnök a BRI-vel kapcsolatban a környezetbarát megoldások fontosságát is hangsúlyozta. Elmondta:

a kezdeményezés égisze alatt megvalósuló projekteknek szem előtt kell tartaniuk a „közös otthonunk védelmét”.

Az Új Selyemút tervről szóló szombati csúcstalálkozón 37 állam- és kormányfő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök vesz részt.

***

Guterres: az Egy övezet, egy út kezdeményezés fontos szerepet játszhat a fenntartható fejlődés előtérbe helyezésébe

António Guterres ENSZ-főtitkár – MTI/EPA/Pool/Hou Hvi Jung

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) fontos szerepet játszhat a fenntartható fejlődés előtérbe helyezésében – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a kezdeményezésnek szentelt pekingi fórumon, és ígéretes trendnek nevezte a kínai vezetés elkötelezettségét az új energiaforrásokra való átállásra.

Guterres aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ENSZ 2030-ra kitűzött klímavédelmi céljainak a jelenlegi állás szerint csupán a felét sikerülhet megvalósítani.

A klímaváltozást korunk alapvető problémájának nevezte, éppen ezért üdvözölte Kína elkötelezettségét a fenntartható fejlődést szolgáló megoldások alkalmazása iránt, és ezt „bölcs befektetésnek” nevezte.

Üdvözölte, hogy Kína 2017-ben 125 milliárd dollárt (36 160 milliárd forintot) fordított megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházásokra.

Guterres úgy fogalmazott: a BRI más országoknak is segítséget nyújthat abban, hogy a fenntartható fejlődés útjára lépjenek. Kiemelte: a klímaváltozás gyorsabb ütemben megy végbe, mint amilyen ütemben küzdenek ellene, ezért

minél több vezetőnek kell felismernie annak szükségességét, hogy a városok működését, a mindennapi életet és a fejlődés modelljét a fenntarthatóság céljának megfelelően át kell alakítani.

A Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett, új selyemútként is emlegetett terv kritikusai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a kezdeményezésen belüli programok egy része széntüzeléssel működő üzemek kialakítását finanszírozza, vagyis nagy mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez.

***

Putyin: az Egy övezet, egy út az eurázsiai együttműködést is elősegíti

Vlagyimir Putyin orosz elnök – MTI/EPA/Pool/Hou Hvi Jung

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Putyin hangsúlyozta: Oroszország készen áll arra, hogy átlátható és versenyképes környezetet kínáljon a nagyobb eurázsiai együttműködés számára.
Az orosz elnök úgy vélekedett:

az eurázsiai népek együttműködése megoldást nyújthat a térség konfliktusaira, éppen ezért Moszkva nyitott arra, hogy egymás szuverén jogainak tiszteletén alapuló, szorosabb együttműködést folytasson regionális partnereivel.

Putyin szót ejtett az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) tagjai között már megvalósult regionális együttműködésről, amelynek keretében az emberi erőforrás és az áruk szabad mozgását biztosító közös piacot sikerült létrehozni a térségben. Azt mondta, hogy

Kína Oroszország hasonlóan gondolkodó, kulcsfontosságú partnere.

Putyin a Zsenmin zsipao kínai pártlapnak adott interjúban azt mondta: pekingi látogatása alkalmával orosz-kínai csúcstalálkozót is tartanak, Hszi elnök pedig idén Oroszországba látogat.

***

Orbán: Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására

Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök (j2) kétoldalú tárgyalásukon Pekingben – MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott csütörtöki találkozóján, amelyről a China Daily angol nyelvű kínai lap közölt cikket pénteken.

Az újság beszámolója szerint Orbán Viktor – aki kétoldalú megbeszélésekre és az Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára látogatott a kínai fővárosba – a tárgyaláson Magyarország határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amely szavai szerint inkább egy lehetőség, mint fenyegetés.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy kormánya és a magyar nép ápolja a rendkívüli barátságot Kínával, és üdvözli az onnan érkező beruházásokat. Megjegyezte továbbá: optimista a kínai csúcstechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatban.

A China Daily idézte cikkében Hszi Csin-pinget is, aki szerint Kínának és Magyarországnak együtt kell működnie az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretén belül – kiemelte az ide tartozó magyar-szerb vasút-modernizációt –, és törekedni kell a minél konkrétabb eredmények elérésére.

Az elnök jelezte, idén ünneplik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját, és Kína várakozással tekint az együttműködésre Magyarországgal, hogy a kétoldalú, átfogó stratégiai partnerség új szintre kerüljön.

Mindkét országnak fontos a pragmatikus együttműködés megerősítése, hogy a feleknek egyaránt előnyös eredményeket érjenek el – tette hozzá a kínai elnök a lap beszámolója szerint.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre