(H)arctér
-
Ezek a kórházak fizetnek azért, hogy gyógyíthassanak
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a rendezvényen elmondta: Ilyen példás, felekezeteken átívelő együttműködés kivételesnek mondható egész…
-
Magabiztosabb a magyar munkavállaló
Idén a megkérdezett munkavállalók 59 százaléka nyilatkozta azt, hogy elkötelezett munkahelye iránt, ami 1 százalékpontos csökkenés az előző évhez képest.…
-
Ahogy a magyar, úgy a lengyel is ragaszkodik a szabadsághoz
A rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter és Tarlós István főpolgármester a Lengyel Köztársaság Érdemrend Parancsnoki Keresztjét vette át. Ezen felül…
-
Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok
A tárgyaláson részt vett David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rogán Antal, a…
-
Brexit: maradna a vízummentesség
A tervezet az úgynevezett kemény Brexit esetén a szigetország 2019. március 29-i kiválásának másnapján lépne hatályba, ha pedig mégis sikerülne…
-
Még több családtámogatás
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a bejelentés után emlékeztetett arra, hogy eddig az ápolási díjjal csökkentették…
-
Amerikai időközi választások, nemzetközi politika és Trump-tweetek
A múlt héten zajlottak Amerikában a 2018-as időközi választások, ennek ürügyén került sor a Nézőpont Intézet rendezvényére. Az időközi választások…
-
Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások
A pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól. A munkaadói oldal 5 százalékos…
-
Trump most Macront támadja
Az amerikai elnök öt bejegyzésben említette meg egyebek mellett Macron alacsony népszerűségét a felmérésekben, a szerinte tisztességtelen francia kereskedelmi gyakorlatot,…
-
Mindannyiunk közös ügye
Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára mondta. Fülöp Attila ismertette, hogy Magyarországon 2007 óta…