(H)arctér
-
A drogos sofőr orvosát is felelősségre vonták
Bírósági végzés alapján a hatóságok házkutatást tartottak a háziorvos rendelőjében, majd „rekordgyorsaságú” eljárásban ötezer kuna (215 ezer forint) pénzbírságra ítélték…
-
LMBT-harc: Veres András is támogatásáról biztosította Krakkó püspökét
Augusztus 1-én, a Varsói Felkelés 75. évfordulóján tartott megemlékező szentmisén mondott szentbeszédében Marek Jędraszewski érsek arra hívta fel a figyelmet,…
-
Fülöp Attila: ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek
Fülöp Attila közölte, több mint 30 ezer csomagot osztanak ki a Klebelsberg Központ segítségével az európai uniós és magyar költségvetési…
-
Schanda Tamás: 10 milliárdért pályázhatnak az egyházak energetikai fejlesztésre
Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300…
-
Beismerés: a Facebook lehallgatta egyes felhasználóit
„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket…
-
4,9 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben
Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok…
-
Megkezdték a Notre-Dame környékének ólommentesítését
A hatóságok magas kordonnal zárták el a szennyezett területre vezető utakat. A kulturális minisztérium közlése szerint kétféle módon tüntetik el…
-
ITM: tovább tart az ipari termelés bővülése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az első fél évben ipari termelés 5,4 százalékkal emelkedett a tavalyi 3,5 százalékos…
-
Tizenhét kiló drogot találtak a Szigeten elfogott hollandok autójában
Múlt kedden a Sziget fesztiválon két huszonéves holland férfi sátrában és csomagmegőrző széfjében csaknem 2700 ecstasytablettát, 128 gramm – előre…
-
Rekordközeli év lehet az idei a babakötvény történetében
A lap keddi számában megjelent cikkben Tállai András az időszakos adatokat értékelve arról beszélt, az év első hónapjai magas értékeket…