Fekete Péter: A kultúra köt össze minket

A nemzeti összetartozás azt jelenti, hogy a magyar kultúra köti össze a különböző gondolkodású, de egy szellemi bázisról induló embereket – fogalmazott a kultúráért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen.

„A kultúra lényegét az értékmegőrzés, az értékteremtés és az értéktovábbadás hármasságában lehet megragadni és értelmezni.

Méltán lehetünk büszkék az életünk minden mozgásterét befedő és meghatározó magyar kultúrára”

– mondta köszöntőjében Fekete Péter az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Mint fogalmazott, kultúrafogalmunk nemzeti múltunkra, a létbe kapaszkodó gyökereinkre, nemzettudatunkra, felgyülemlett szellemi és tárgyi kincseinkre, értékeinkre koncentrál.

„Nem lenne jó, ha a technikai fejlődés cserben hagyná a kultúrát, ahogy fordítva sem gondolnám el szerencsésnek. El kell fordítani a komputer, a világháló és világhálózatok világát a kultúra felé, és

a kultúrát hozzá kell illesztenünk a felgyorsult és mássá lett civilizációs trendekhez”

– hangsúlyozta Fekete Péter.

A politikus mérföldkőnek nevezte a Lázár Ervin Programot, amelynek keretében minden iskolás korú gyermeknek biztosítják a kultúrához való hozzáférést. Kitért arra, hogy elindult a vallásos könnyűzenét támogató program, a Térzene Program, a Kincses Kultúróvoda, a Hangszercsere Program, illetve a Kubinyi Ágoston Program, és büszkék lehetünk nemzeti kulturális intézményeinkre.

„Jelentős kulturális beruházásaink méltó és a jövő elvárásainak megfelelő kereteket, helyszíneket teremtenek örökségünk bemutatásához, gyarapításához”

– mondta Fekete Péter.

A magyar kultúra napja alkalmából az ünnepségen Minősített Közművelődési Intézmény Címet vett át az államtitkártól a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft., az Agóra Veszprém Kulturális Központ, a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, a Felsőtárkányi Művelődési Ház, a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ, Vörösmarty Művelődési Ház, a vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár, valamint a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár.

Közművelődési Minőség Díj elismerésben részesült a Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Babits Mihály Kulturális Központ. Minősített Könyvtári címet vehetett át a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár, a pécsi Csorba Győző Könyvtár, az orosházi Justh Zsigmond Könyvtár, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár, a szekszárdi Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár és a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár. A Könyvtári Minőségi Díjat a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár kapta.

A díszünnepségen a Himnuszt, Erkel Ferenc művét a zeneszerző által készített eredeti hangszerelésében mutatták be, amely a mai – Dohnányi által feldolgozott – változatnál puritánabb, ugyanakkor a reformkorra jellemző verbunkos stílusjegyekkel bír. Az először az ünnepségen felvételről bejátszott verziót a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara adta elő, Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája vezényletével. A gálaműsor részeként levetítették a tavaly elhunyt Kossuth Nagydíjas alkotó, Sára Sándor Vízkereszt című, 1967-ben készült dokumentumfilmjét.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

MTI