(H)arctér
-
A kitartó polgármesternek hála, mégis felállították a betlehemet egy franciaországi városházánál
Robert Ménard 2014 óta a franciaországi Béziers polgármestere. Megválasztása óta minden adventben felállítják a betlehemet, amelyben december 25-én, karácsony napján…
-
Hat ember megölt, majd magával is végzett az ostravai lövöldöző
Jirí Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Négy áldozat…
-
Balos konkurenciaharc is állhat az „angyal ügyvédje-projekt” hátterében
A szerző, Megyeri Dávid írásában körüljárja, hogy az ellenzéki oldal támogatói abszolút követendőnek, normálisnak, már-már voksot vonzónak tekinthetik lassan, amit…
-
Visszautasítja a vádakat és vizsgálatot indít az Újszínház
Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett…
-
Ellenzéki csoport tervezett betörni az Emmibe
„Titkos!” – ezzel kezdődik az a felhívás, amely több olvasónk jóvoltából is eljutott szerkesztőségünkhöz hétfő hajnalban. A szervező H. Zsuzsa…
-
Soltész Miklós: a közösség életében ki kell emelni a hűséget
Soltész Miklós a Dabas-Sári plébániatemplom alapításának 300. évfordulója alkalmából tartott ünnepi hálaadó szentmisén köszönetet mondott a közösségnek, amelynek többségét háromszáz…
-
A Momentum zsetonként herdálja el értékeinket
„1990-et írtunk, hárman álltunk, felvidéki magyar gimnazisták a pozsonyi Hviezdoslav téren egy ötszáz fős szlovák ultranacionalista tömegben. A rendszerváltás után…
-
A jóságnak és a segítségnyújtásnak nem kell reklám!
Mások segítését kiabálás és hivalkodás, reklám nélkül kell végezni, mivel a szeretetnek és az irgalmasságnak nincsen szüksége arra, hogy trófeaként…
-
Az Országgyűlés évzáró ülésén döntenek a képviselők a nagyszülői gyed bevezetéséről
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés a szokásosnál korábban, hétfőn 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Szintén eltér a…
-
Emberi mulasztás okozhatta a hét emberéletet követelő eperjesi robbanást
Az őrizetbe vett személyeket, egy építkezési cég vezetőit és alkalmazottait, a rendőrség azzal vádolja, hogy felelősek azokért a munkálatokért, amelyek…