Pio atya szavai kitartásra buzdítanak

Pio atya a keresztény világ egyik kiemelkedő szentje, aki Olaszországban élt. Számos megpróbáltatás, nehézség jellemezte életét, illetve haláláig Jézus stigmáit is magán viselte. Az ő gondolatait osztjuk meg Olvasóinkkal, melyekből erőt meríthetnek a mindennapok kihívásaihoz, megpróbáltatásaihoz.

  1. A leghasznosabban töltött idő az, amit Isten dicsőségére és a lelkek üdvözülésére fordítasz.
  2. Egyetlen dolog szükséges: emeld fel a lelked, és szeresd Istent!
  3. Rajta! Bátorság! A lelki életben, aki nem halad előre, visszalép.
  4. Ne hátrálj meg, vagy ami még rosszabb: ne állj meg, miközben fölfelé haladsz az élet kálváriáján! Jézus ki fogja nyújtani kezét, hogy megerősítsen.
  5. Ami Istentől származik, üdvös félelemmel kezdődik, és lelki békével végződik. Ami a sátántól származik, nyugalommal kezdődik és viharral, közönnyel, apátiával végződik.
  6. Légy szilárd az elhatározásaidban, maradj a hajón, amelyre helyeztelek, aztán hadd jöjjön a vihar! Éljen Jézus! Nem fogsz elveszni.
  7. Járj szélvihar és hullámzás közepette, de Jézussal! Ha elfog a félelem, kiáltsd Szent Péterrel: „Ments meg, Uram”! Ki fogja nyújtani kezét feléd. Kapaszkodj belé erősen, és járj derűsen!
  8. Ne törődj a holnappal, azzal foglalkozz, hogy ma jót tegyél!
  9. Igyekezz mindig a legjobbat tenni: ma jobbat, mint tegnap, holnap jobbat, mint ma!
  10. Munkálkodj a jón bárhol, amíg bárki azt nem mondja: „Ez Krisztus fia”! Viseld el a gyötrelmeket, a betegséget, a kínokat Isten szerelméért és a szegény bűnösök megtéréséért!

+1 Akinek van ideje, ne várjon időt! Ne halasszuk holnapra, amit ma megtehetünk! A jövő ígéretéből a „lehetett volna” marad, és ki mondja meg nekünk, hogy holnap élünk-e? Hallgassuk meg lelkiismeretünknek, az igazi prófétának a hangját: „Ha ma halljátok az Úr hangját, ne akarjátok becsukni a fületeket!”. Térjünk észhez, és értékeljük, hogy egyedül az elillanó pillanat van a mi birtokunkban. Pillanat és pillanat közé ne tuszkoljunk időt, mert az nem a tulajdonunk. 

 

Fotó: pixabay.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre