(H)arctér
-
Isten kezében van a muravidéki magyarság sorsa – Bódis Tamás lelkész a Vasárnapnak
Bódis Tamás a Hadjárat podcastban elmondta, hogy 2008 szeptemberében költöztek a Muravidékére, ahol először egy bérelt házban laktak, gyakorlatilag fizetés…
-
Megszavazta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását
A parlament 128 igen szavazattal 58 nemmel, tartózkodás nélkül megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosítását.…
-
Pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be a Fidesz
A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében ismertette, a törvénycsomag első pontja szerint létre kell hozni egy kereshető nyilvántartást azokról, akik gyermekek sérelmére…
-
Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbelin és ballagások is lehetnek
A közlemény szerint a májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők…
-
Koronavírus: mindössze 382 új fertőzött
Újabb 382 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ezzel 798 955 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 64, többségében…
-
Ma szavaz a parlament a koronavírus-törvény meghosszabbításáról
A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit határozathozatalok követnek. A képviselők ekkor fogadhatják…
-
LMBTQ-zászlóval harcolnak a bűnözés ellen a stuttgarti rendőrök
Minden év május 17-én ünneplik a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot, amely korábban csak homofóbia és transzfóbia elleni világnap…
-
Lánczi András elmondta az igazságot Karácsony Gergely egyetemi múltjáról
Tiszta vizet öntött a pohárba Karácsony Gergely egyetemi múltjával kapcsolatban Lánczi András. A Budapesti Corvinus Egyetem rektora a Mandineren írta…
-
A homofóbia gyökeret vert Európában – aggódik az Európa Tanács főtitkára
Marija Pejcinovic Buric, a 47 tagú Európa Tanács főtitkára hangsúlyozta, a szexuális kisebbségek jogai terén elért eredmények, köztük a házasság…
-
Biden gyakran frusztrált, káromkodik, ráadásul nehezen dönt – írja a The New York Times
A lap az amerikai elnök több mint két tucat volt és jelenlegi kollégájával készített interjút. Ezek alapján nyújt áttekintést arról,…