(H)arctér
-
Egyre nagyobb veszélyben a fiatalok
A szakember hozzátette: a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást. Ugyanígy a 12-18 éves…
-
Bulgáriában is nagy a baj
„Személyzeti és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos erőforrásaink gyakorlatilag kimerültek” – ismertette Kacarov. „Valószínűleg segítséget leszünk kénytelenek kérni külföldről” – tette hozzá. A…
-
„Csak erős közösségekből épülhet fel erőssé nemzetünk”
„Akik 1956-ban elhagyták a hazát, a szabadságot keresték. Sok történettel, különböző indokok alapján keltek útra önök vagy őseik. Sokféle Magyarországot…
-
A közép-európai népek küldetése az egymásba kapaszkodás és a közös felemelkedés
A történelem most talán az utolsó esélyt adta meg arra, hogy ezek a népek új korszakot nyissanak, a keletről vagy…
-
Orbán: Arra a napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk, kik is vagyunk valójában
A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott ünnepségen a kormányfő beszédében kiemelte: „nem szokványos helyszín ez; tizenöt évvel…
-
Elindult a Békemenet
A menet indulása előtt a Szabadság híd budai hídfőjénél egy Csepel teherautó platójáról Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője az összegyűlt…
-
Tizennégymilliárdos büntetést kaptak a Bige Lászlóhoz köthető cégek
Mint arról a Magyar Hírlap beszámolt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően…
-
Gulyás: Minden közösségnek megvan a maga forradalma
Gulyás Gergely azt mondta: ezért gyulladnak fel ilyenkor évről évre a fáklyák a Corvin közben és a Széna téren, a…
-
Ismét veszély fenyegeti a nemzet szuverenitását
Simicskó István az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából írt közleményében kiemelte, a történelem sorsfordító eseményei tanulságul szolgálnak minden…
-
Hazánkba látogathat ismét Ferenc pápa
Hivatalos bejelentések szerint 2022-re afrikai és óceániai utat tervez a katolikus egyházfő, illetve egy még 2020-ra előjegyzett kelet-timori és pápua…