Bulgáriában is nagy a baj

„Személyzeti és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos erőforrásaink gyakorlatilag kimerültek”

– ismertette Kacarov.

„Valószínűleg segítséget leszünk kénytelenek kérni külföldről”

– tette hozzá.

A tárcavezető szerint már felvették a kapcsolatot az Európai Unióval páciensek lehetséges áthelyezéséről más országokba.

Bulgáriában jelenleg a járvány negyedik hulláma tombol. Csaknem 23 ezer halottal világösszehasonlításban az egyik legmagasabb a halálozási arány az alig hétmillió lakosú országban. Ugyanakkor itt a legalacsonyabb az átoltottság szintje az EU-ban, a lakosság mindössze 24 százalékát immunizálták eddig teljes körűen. A járvány kitörése óta pedig a félmilliót is meghaladja a regisztrált fertőzöttek száma.

A Bulgáriával szomszédos Románia a súlyos járványhelyzetre tekintettel már korábban segítséget kért koronavírussal fertőzött betegek ellátására. Klaus Iohannis román államfő pénteken Brüsszelben arról beszélt, hogy az európai szolidaritás nem üres szólam, hanem működő valóság: nyolc európai ország nyújtott már segítséget Romániának a koronavírus-járvány okozta jelenlegi kétségbeejtő helyzetben, és továbbiak ígértek támogatást Magyarország elsőként ajánlotta fel ötven, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteg kezelését.

A 19,3 milliós Románia lakosságának mintegy harmada vette fel eddig a védettséghez szükséges oltásokat. Csak szombaton 15 ezer új fertőzöttet jelentettek a bukaresti egészségügyi hatóságok. A járvány kitörése óta több mint másfél millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 44 290-en hunytak el a kórban.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb