Egyéb
-
22 országban 23 leányvállalata lett a Tungsramnak
A társaság közleményében felidézi, hogy a General Electric (GE) Lighting februárban jelentette be, hogy eladja európai, közel-keleti, afrikai és…
-
Világbajnok csokoládék Szolnokon
A szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ rendezvényén a látogatók a világversenyeken is bizonyított, díjnyertes kézműves csokoládékészítők termékeit ismerhetik meg. A…
-
Ma van a zene éjszakája
A klasszikus zenét népszerűsítő eseményt a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ második alkalommal…
-
Ukrajna még a magyarságnál is többet szenvedett
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, Ukrajna még a magyarságnál is több megpróbáltatáson ment keresztül az…
-
Hoffmann Rózsa: A gender úgy, ahogyan van, értelmezhetetlen
Mint azt a vasarnap.hu már csütörtökön megírta, lapunk információi szerint mindössze hét embert érdekelt az ELTE gender szaka, ezért a…
-
„Négyszemközt”
Máthé Zsuzsa: Megsárgult fotó, rajta a debreceni fényképészmester gondos utasításait követő négytagú család, valamikor a kilencszázhúszas évek elején… Egy távoli,…
-
Ha stabil a kormány, stabil a társadalom
A Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén Orbán Viktor miniszterelnök az információk összerendezését rendezte a az igazi feladatnak, hiszen –…
-
A magyar válogatott ész(t)bontó játéka
A kilencfokos hidegben kezdődött összecsapáson Dibusz Dénesnek már az ötödik percben komoly védést kellett bemutatni egy jobb oldali észt szöglet…
-
Amerika segíti az üldözött keresztényeket
A nyolc évig börtönben sorvadó ötgyermekes keresztény asszonyt október 30-án mentette fel a pakisztáni legfelsőbb bíróság, de még nem hagyhatta…
-
Megvédik az osztrák családtámogatásokat
Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy Ausztria nemrég hozott döntésének értelmében jövő év január 1-jétől az Ausztriában dolgozó külföldiek számára a…