Egyéb
-
Berendelte az adóhatóság a jobbikos Szabót és Tényit
Az érintettek a meghallgatáson bemutathatják a bizonyításnál felhasználható feljegyzéseiket, illetve bármit, ami segíti az adóhatóság vizsgálatát. Ismert: Szabó Balázs azután…
-
Sürgős beavatkozás a sürgősségin
A kórházigazgatókat tömörítő szervezet elnökhelyettese, Ficzere Andrea a lapnak azt mondta: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy – elsősorban a fővárosban…
-
A kitoloncolási szabályok szigorítására készül a német kormány
A hivatkozási alapként a szövetségi belügyminisztérium még nem nyilvános javaslatcsomagjából szemezgető újság szerint a tervezett intézkedések között szerepel, hogy az…
-
Dr. Tóth M. Gábor a Budapesti Ügyvédi Kamara új elnöke
A negyvenöt éves új elnök – főleg büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd – miként az új főtitkárrá választott, vele kortárs dr. Gyalog…
-
Az egyházi iskolák lettek a drága magániskolák kihívói
A lista szerint a legjobb 500 intézménynek az egyházi iskolák adják majdnem a felét, és az első 100 helyen is…
-
Macron egységes Európát vizionált
A francia államfő hangsúlyozta: a fenyegető biztonsági helyzet, a klímaváltozás, a digitalizáció által megindult változás, a mesterséges intelligencia forradalma, a…
-
„Az erdélyi magyarság nem törődhet bele a jogfosztásba”
A demonstrációt összehívó Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a székely autonómiaigényről párbeszédet sürgetett Bukaresttel. Álláspontja szerint az 1918-as…
-
A magyar államadós-besorolást vizsgája a Moody’s a jövő héten
A nemzetközi hitelminősítő 2018-ra összeállított menetrendjében Magyarország először június 1-jén szerepelt, és november 23-án, pénteken kerül ismét sorra. A kialakult gyakorlat…
-
A francia civilek továbbra is tüntetnek az üzemanyag adójának emelése ellen
A belügyminisztérium összesítése szerint szombaton több mint 2 ezer helyszínen 288 ezren tiltakoztak. Az útblokádoknál történt balesetekben egy ember meghalt,…
-
A bajor miniszterelnök megpályázza a CSU elnöki tisztségét
A január 19-én tartandó rendkívüli kongresszuson várhatóan egyedüli jelöltként induló politikus a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján ismertetett…