Egyéb
-
Az ima megtartó ereje
Mózes az amalekiták ellen vívott harcban, Áron és Hur segítségével, kitárt karral végzett imájával esdi ki népe számára a győzelmet.…
-
A Gruevszki-ügyről még egyszer
Amikor az egyén és állama között olyan ellentétek feszülnek, amelyek az egyén számára a védelem nyújtását, vagy annak igénybevételét lehetetlenné,…
-
9,1 milliárdos vereség után idén nyereséget vár a Mátrai Erőmű vezetése
A Magyar Idők hétfői számában adott interjút Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. elnöke a társaság legfontosabb intézkedésének nevezte, hogy leszorították…
-
Meggyújtották a Nyugati téren az első hanukagyertyát
Tarlós István az első hanukagyertya meggyújtása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: ma már magától értetődő, hogy a magyar nemzet fővárosában minden…
-
Kásler: hosszú évtizedek rossz szokásait kell megváltoztatni
A miniszter szerint az identitás szerves része, hogy egyértelmű világképe és önazonosság-tudata legyen az embereknek. Szükségesnek tartja egy olyan intézet…
-
Az éghajlatváltozás elleni harc közös feladat
Kurtyka sajtótájékoztatóján hangsúlyozta a mintegy 30 ezer, 197 országból érkezett ember részvételével zajló COP24 találkozó fontosságát, amely szerinte abban áll,…
-
Történelem a templomon
A fényfestők a magyar történelem bizonyos mozzanatait vitték ”vászonra”. A római kortól kezdve Szent István és Mátyáson át egészen napjainkig…
-
A franciák többsége károsnak ítéli a bevándorlást
A franciák 58 százaléka ítéli károsnak a bevándorlást. A gazdasági növekedésre gyakorolt rossz hatását 54 százalékuk vallja, az ország jövőjére…
-
Jövőre 150 milliárd forint jut a Magyar falu programra
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő emberek életminősége a lehető legmagasabb legyen, a közszolgáltatások elérhetősége…
-
Súlyos megszorítás vár az olaszokra
A lap szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a jövő évi tervezett költségvetési deficit 2,40 százalékról 1,95 százalékra csökkentését…