Címlap
-
Ferenc pápa: „Aki szeret, az él, aki gyűlöl, az meghal”
Ferenc pápa a vasárnapi Angelus ima során elmondott mélyreható elmélkedésében hangsúlyozta, hogyan tárja fel Jézus Krisztus a végső kritériumot, amely…
-
Elhunyt Nagy Ervin filozófus, újságíró
Elhunyt Nagy Ervin politológus.
-
Kovács Péter: Hazánk a kulturális örökségvédelem éllovasa
Nemzeti büszkeség, hogy Magyarország is képessé vált arra, hogy segítséget nyújtson a világ azon országaiban, ahol arra a legnagyobb szükség…
-
Ferenc pápa: Váltsunk perspektívát Isten álma szerint
„Irányváltás” és „perspektívaváltás” kell ahhoz, hogy lépteinket és tekintetünket Isten felé fordítsuk, és belépjünk „álmaiba”.
-
Ami kimaradt a Fővárosi Közgyűlésről szóló híradásokból – Talán nem véletlenül hallgatnak róla Karácsonyék
A fővárosi Közgyűlésen több olyan témát is érintettek, amiről elfelejtettek beszámolni. Mi most megtesszük.
-
Kolumbán Vilmos lett az Erdélyi Református Egyházkerület új püspöke
Erdély református magyarságának megmaradása természetes vágyunk, hiszen minket is meghatároz az, hogy mi lesz a református gyülekezetekkel Kalotaszegtől Székelyföldig, a…
-
A Soros György tulajdonában lévő rádióállomás leleplezte és veszélybe sodorta azokat a szövetségi ügynököket, akik az erőszakos illegális bevándorlókat gyűjtik be
A Soros György tulajdonában lévő rádióállomás beszámolt a bevándorlási vámügyi és végrehajtási ( ICE ) titkos ügynökeinek élő helyeiről a…
-
Nemzetközi szövetség alakul a háborúk áldozatául esett gyermekek megsegítésére
A háború által érintett gyermekek és családok számára reményt és tartós változást hozni – ez a célkitűzése az újonnan létrehozott…
-
Újra találkozni fog Orbán Viktor és Donald Trump (VIDEÓ)
Donald Trump és Orbán Viktor között személyes kapocs, mondhatni barátság van, értik egymás nyelvét, már-már fél szavakból is megértik egymást,…
-
Megalapozottak a kormány gazdasági várakozásai
Az elmúlt 14 év tapasztalata azt mutatja, hogy Orbán Viktor és kormánya tagjai nem a levegőbe beszélnek, ha gazdasági kérdésekről…