- (H)arctér
Jellemzően konzervatívok és migrációkritikusak vagyunk
A közép-európai országokban élők többsége jobboldali, konzervatív és migrációkritikus álláspontot képvisel a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint – mondta az…
- (H)arctér
Megdőlt a napi melegrekord
Mostanáig ezen a napon 30,4 Celsius-fok volt a csúcshőmérséklet, amit 1934-ben Szerepen mértek. Most ennél fél fokkal melegebb volt Békés…
-
Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást
A közlemény szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak csütörtökön megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus…
-
Fejlesztett kreativitással lehet megfelelni a jövő kihívásainak
Bódis József erről Mohácson beszélt, a felújított Kisfaludy Károly Gimnázium ünnepélyes átadóünnepségén, pénteken. Megjegyezte, a tanárok majdnem a lehetetlenre vállalkoznak,…
- Vélemény
Nyugat célja a keresztény jelképek eltüntetése
Rétvári Bence a minap a Magyar Hírlapnak adott interjút, amelyben elmondta, a nemzetek lecserélése nem vezet szociális biztonsághoz, valamint növekedést…
-
Díjmentes vetítéseket szerveznek középiskolásoknak az Urániában
„Enjoy Art! – így foglalható össze az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott program mottója, melynek fő célkitűzése, hogy a játszva…
- (H)arctér
Az Ukrán parlament elfogadta a kisebbségek ellehetetlenítéséről szóló jogszabályt
A Karpatlaja.ma beszámolója szerint 278 képviselő szavazott a törvény elfogadása mellett, ebből 106 képviselő Petro Porosenko blokkjához tartozik. A Legfelsőbb…
- (H)arctér
Még egy hétig regisztrálhatnak a határon túliak az EP-választásra
Az idei EP-választás újdonsága, hogy regisztráció után voksolhatnak azok a magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az Európai Unió…
- Szabadidő
Zenés időjárásjelentés, légtüneménytan – 2019. április 25.
Újra visszatér a hétvégén már megszokott napsütés, ennek örömére megtudhattuk, hogy tizenkettedik alkalommal lép fel Zorán a Sportarénában. A népszerű…
- (H)arctér
Nem az eldobott cigicsikkek okozták a Notre-Dame tüzét
„Igaz, hogy vannak munkatársak, akik időnként megszegik ezt a tilalmat, amit sajnálunk” – mondta a francia hírügynökségnek Marc Eskenazi, a…