Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást

A Szegedi Törvényszék pénteki tájékoztatása szerint felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást, mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg.

A közlemény szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a bíróságnak csütörtökön megküldött határozatával igazolta, hogy a vádlott a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel. Az NVB a listát április 19-én vette nyilvántartásba, e döntés hétfőn jogerőre emelkedett. A jogszabályok alapján így Czeglédy Csabát mentelmi jog illeti meg.

A mentelmi jog miatt a Czeglédy Csabával szembeni büntetőeljárás nem folytatható, ezért a bíróság a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárást a vádlott esetében felfüggesztette.

A bíróság az NVB elnökénél kezdeményezte az európai parlamenti képviselő-választással kapcsolatosan keletkezett mentelmi jog felfüggesztését a büntetőeljárás lefolytatása érdekében – áll a közleményben.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre