- (H)arctér
Superman is coming outolt
„Ami igazán feldühített, hogy az ‘igazságért, az igazságosságért és a jobb holnapért’ lett Superman új jelmondata, pedig az ‘igazság, igazságosság,…
- (H)arctér
Egyre nagyobb veszélyben a fiatalok
A szakember hozzátette: a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást. Ugyanígy a 12-18 éves…
- (H)arctér
Bulgáriában is nagy a baj
„Személyzeti és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos erőforrásaink gyakorlatilag kimerültek” – ismertette Kacarov. „Valószínűleg segítséget leszünk kénytelenek kérni külföldről” – tette hozzá. A…
- (H)arctér
„Csak erős közösségekből épülhet fel erőssé nemzetünk”
„Akik 1956-ban elhagyták a hazát, a szabadságot keresték. Sok történettel, különböző indokok alapján keltek útra önök vagy őseik. Sokféle Magyarországot…
- (H)arctér
A Békemenetet szervező alapítvány honlapja ellen terheléses támadást indítottak
Azt írták, hogy a támadások több ország felől irányulnak feléjük, megpróbálva ellehetetleníteni a szervezőmunkájukat és az október 23-ra tervezett több…
- Kultúra
Lezajlott a Nemzeti VERSeny élő szuperdöntője – videó
A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház hat évvel ezelőtt azzal a szándékkal hívta életre a Nemzeti VERSenyt, hogy…
- Családháló
Varga Judit: a gyermekek érdekét szolgálja a polgári törvénykönyv módosítása
Varga Judit azt írta: a polgári törvénykönyv módosításáról szóló javaslatot a civil élet szereplői is üdvözölték, köztük a Hintalovon Gyermekjogi…
- (H)arctér
Karácsony hiába ígérte, 28 ezer budapesti újszülött nem kapott facsemetét
Karácsony Gergely a fővárosi választási kampány hajrájában, az egyik programbeszédjében úgy fogalmazott: „Budapest soha nem volt ilyen mocskos.” „Budapesten soha…
- (H)arctér
„Emlékezzenek minél többen!”
Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta: az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs kedden elfogadta a központi rendezvények biztosítási tervét. „Emlékezzenek minél…
- (H)arctér
Von der Leyen már megint aggódik
Ursula von der Leyen a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök részvételével tartott vitán aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszolgáltatás helyzete miatt.…