- Vélemény Plusz
A gyűlölet momentumai
Az ingerküszöböt folyamatosan feszegető ellenzék egyre védhetetlenebb és gyűlöletkeltőbb megszólalásokkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Az emberi méltóság áll a…
- Vélemény Plusz
Amerika uszályában
Bár sok helyen megfordultunk a zenekarral a világban, a legtöbb tapasztalatot mégis Észak-Amerikából hoztuk haza. Nemcsak azért, mert nekünk, hagyománnyal…
- Vélemény Plusz
„Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”
A díjátadó ünnepségnek a milánói Scala adott otthont. Itt a Puskás-díjon kívül több rangos elismerés is átadásra került (pl. az…
- Vélemény
Mi a hagyomány, és hogyan működik?
„A hagyományra való hivatkozást számos módon ki lehet kezdeni, a hagyományelvűséget sok mindennel szokás támadni: minden hagyományt kitaláltak egyszer; hogy…
- Szabadidő
Világbajnok lett a magyar kerekesszékes női tőrcsapat
A Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka összeállítású válogatott a hazai szövetség tájékoztatása szerint a negyeddöntőben 45-40-re verte…
- Egyéb
Muzsika és pecabot: tábori kalandok Amerikában
A ’90-es években nagy táncházas közösség volt már Amerikában, elsősorban Magyar Kálmánéknak köszönhetően, akik ott több néptánccsoportot is vezettek. Kálmán…
- Vélemény Plusz
„Netivel” Amerikában
Ők Netit amúgy is lenézték egy kicsit, „csűrös cigánynak” csúfolták a csűrökben rendezett menyegzők, mulatságok miatt. Alacsony, tömzsi, nevető szemű…
- Kultúra
Elegáns, nyitott (és kissé szemtelen) polgár – megjelent a nyomtatott Mandiner!
A címlapon Böjte Csaba testvért látjuk rendi ruhában, amint a Mandiner M-je alatt épp V(ictory)t mutat nekünk a szabad kezével…
- Egyéb
Amerikás magyarok
Még meg sem melegedtem Magyarországon, amikor Ökrös Csaba megkeresett, hogy alakítsunk zenekart. A zenekarral együtt pedig – Csaba tudásának és…
- Vélemény Plusz
Ki a beteg?
Elvtársak egymás közt… Ferenc ekkor dobta be egy bulvárműsorban történt beszélgetés során a történetet, miszerint pár évvel azelőtt rákos volt.…