- (H)arctér
Illés Boglárka: a magyar fiatalok többsége a hagyományos értékekben hisz
A demokráciáról és a pártok szerepéről szóló vitában Illés Boglárka felidézte Orbán Viktor miniszterelnöki székfoglaló beszédét, mely – mint mondta…
- Kultúra
Gyász: elhunyt Kocsár Miklós zeneszerző, a nemzet művésze
Kocsár Miklós a 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő…
- Szabadidő
Az élelmiszerpazarlás mérséklésére útmutatót készített a Nébih
A hivatal csütörtöki közleménye szerint a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor szereplőinek szóló segédleteket ingyen letölthetik…
- (H)arctér
Pozitív fordulat: kilépett a versenyből a szélsőségesen abortuszpárti demokrata
Az 52 éves szenátor elsősorban a női egyenjogúság és az abortusz jogának biztosításával kampányolt, és a többi között azt hirdette,…
- (H)arctér
Trócsányi: konstruktív volt a megbeszélés az Európai Bizottság megválasztott elnökével
Ursula von der Leyen annak ellenére kezdte meg az egyeztetést a jelöltekkel, hogy Olaszország a belpolitikai válság miatt még mindig…
- (H)arctér
Azbej Tristan: együttműködik a Hungary Helps Ügynökség és az Ökumenikus Segélyszervezet
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kiemelte: a kormány stratégiai szövetségesként tekint az…
- (H)arctér
Budapesten minden Fidesz-KDNP-s jelölt összegyűjtötte az aláírásokat
Közleményük szerint a fővárosban elsőként Tarlós István, a kormánypártok által támogatott főpolgármester-jelölt szerezte meg az előírt számú ajánlást. A városvezetőt…
- (H)arctér
Tarlós István vált elsőként hivatalos főpolgármester-jelöltté
A Fővárosi Választási Bizottság a budapest.hu oldalon tette közzé a szerdai határozatát, amelyben az áll, hogy Tarlós István hétfőn kezdeményezte…
- (H)arctér
Puskás Tivadar: háromszázmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Szombathelyen
A leköszönő polgármester szerint kilencévi szolgálat után kötelező a számvetés és az összegzés, ezért készítettek munkatársaival egy az elmúlt csaknem…
- (H)arctér
Böjte Csaba: A szeretetet igazságba kell öltöztetni
A megemlékezés szónoka, Böjte Csaba ferences szerzetes az igazság és a szeretet szükségességéről beszélt. Úgy vélte, a szeretetet igazságba kell…