- Spiritusz
Ferenc pápa hazánkban „virágzást látott, fiatal párokkal és gyerekekkel”
A hívőkkel teli vatikáni audiencia-teremben mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, hogy az Evangélium képviselte reményt látta viszont Budapesten, ahol az…
- (H)arctér
„A liberális demokrácia pusztán egy típusa a demokráciának, nem maga a demokrácia”
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlése 76. ülésszaka keretében vett részt a Demokráciák Közössége nevű…
- Családháló
Közös nyilatkozatot írnak alá a demográfiai csúcson
Közös konferencianyilatkozatot ír alá Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen részt vevő állam- és kormányfőkkel a csütörtökön kezdődő IV. budapesti demográfiai…
- (H)arctér
„Határon túli magyarok nélkül nincs nemzet és nemzet nélkül nincs haza”
Rétvári Bence az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) Lépj át a határaidon! című projektjének rendezvényén közölte: határon túli magyarok nélkül nincs…
- Vélemény
Nagyi, döntsd romba az energiarendszert!
Az elképzelés valami olyasmi, hogy a kiskorúak az előre megadott bugyuta panelekből összeollózzák maguknak a kampányanyagot a klassz okostelefonjukon vagy…
- (H)arctér
Robbanás volt a kiskörei vízerőműben
Eddig tisztázatlan okból robbanás történt a kiskörei vízerőműben – közölte Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.…
- (H)arctér
Minszk migránsok százezreit szállíthatja a lengyel határhoz
A minszki hatóságok újabb döntései arra vallanak, hogy a fehérorosz határon fennálló válság sok hónapig húzódhat el – fejtette ki…
- (H)arctér
„Rengeteg ember fáradozott érte, mégsem emberi munka eredménye volt”
A szeptember 5. és 12. között Budapesten megrendezett katolikus világeseményt értékelő sajtótájékoztatón Erdő Péter kiemelte: sok minden megmarad a kongresszus…
- (H)arctér
Átfogó megállapodást kötött a kormány a baptistákkal
Az eseményen Semjén Zsolt felidézte, hogy a kabinet a baptistákkal először 1998-ban kötött megállapodást, amely működött, „kiállta az idők próbáját”.…
- (H)arctér
Tarolt az Egységes Oroszország párt
Turcsak szerint pártja listán 120, egyéniben pedig 195 mandátumot nyert el. A minősített többség megszerzéséhez 301 mandátumra van szükség. A…