- Családháló
Jónak lenni jó! – a koronavírus árváinak segítenek
Az idén létrehozott Regőczy Alapítvány célja, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson a koronavírus-járvány idején árván maradt gyerekek…
- (H)arctér
Már a felvételi eljárásra is költhető a Stipendium Peregrinum
Novák Katalin a videóban azt mondta: az akár 700 ezer forintos támogatást például utazási költségekre, nemzetközi nyelvvizsga díjára és PCR-teszt…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Késes támadás egy német vonaton
Rendőrségi közlés szerint egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton, és legkevesebb három…
- (H)arctér
Ma már a származás nem hátrány
Hangsúlyozta: Kiskunhalason „az esélyt megteremtik a város vezetői, az itt élőkben pedig megvan az akarat, és ezt cselekvésre is váltják”.…
- (H)arctér
Áramszünetek lehetnek Nyugat-Európában, Magyarországot ez nem fenyegeti
A cikk szerint elképzelhető, hogy Nyugat-Európában korlátozni fogják a gázfogyasztást, vagy újabb áremelések lesznek a télen. „Miközben Európa-szerte nem ritka,…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Rosszullét a repülőn – új trükkel próbálkoznak a migránsok
A Marokkóból Törökországba tartó gép egy utas rosszulléte miatt szállt le Mallorca szigetén, és amíg a mentők lehozták a gépről…
- (H)arctér
Nagy a baj – már a kórházgarázsban is betegek vannak
A rigai vezetés a múlt héten kért segítséget az Európai Uniótól, több mint 130 lélegeztetőgép és életfunkciók nyomon követésére szolgáló…
- (H)arctér
„Az emberiség a saját sírját ássa”
A 12 napos, informális rendezvényekkel már vasárnap óta zajló konferencián – amelyet a koronavírus-járvány miatt tavaly novemberről halasztottak az idei…
- Szabadidő
A Wembley-balhé miatt nem mehetnek Lengyelországba
A FIFA közzétette az őszi világbajnoki selejtezőket érintő fegyelmi határozatait, a listán pedig Magyarország szeptemberi hazai meccsei miatt kirótt büntetések…
- (H)arctér
Leváltaná az államfőt a vírustagadó párt
Az AUR Iohannist teszi felelőssé a politikai válságért, és már korábban kilátásba helyezte, hogy az elnök felfüggesztését kezdeményezi, ha nem…