FRISSÍTVE – Késes támadás egy német vonaton

Rendőrségi közlés szerint egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton, és legkevesebb három utast megsebesített. Az elkövetőt őrizetbe vették.

Rendőrségi közlés szerint egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton, és legkevesebb három utast megsebesített. Az elkövetőt őrizetbe vették.

A dpa német hírügynökség értesülései szerint a gyanúsított egy 27 szíriai férfi, aki Passau városában lakott. Áldozatai pedig egy 26 éves, 39 éves és egy 60 éves férfi voltak.

A Bild című német lap úgy tudja, hogy az őrizetbe vett személy „pszichésen zavart” viselkedésével tűnt fel és segítségért kiáltozott a vonatban. A hatóságok azonban részleteket egyelőre nem közöltek sem a merénylő személyére, sem a merénylet hátterére vonatkozóan. „A bűncselekmény hátterét egyelőre homály fedi” – mondta egy rendőrségi szóvivő, aki szerint az elkövető egyedül cselekedett.

Értesülések szerint az áldozatok súlyos sérülést szenvedtek. A helyi rendőrség csak annyit közölt újságírókkal, hogy a megkéselt áldozatok egyike sincs életveszélyben.

Regensburg és Nürnberg között egyelőre szünetel a vasúti közlekedés. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel a helyszínen, Seubersdorf állomás körzetében. Ugyanakkor közleményben tudatta, hogy „immár elmúlt a veszély”.

Horst Seehofer német belügyminiszter megdöbbenésének adott hangot az eset kapcsán.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kegyetlen késes támadás végső értékelését csakis a merénylet hátterének felderítését követően lehet elvégezni.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön rendőrautók láthatók a Seubersdorf vasútállomáson 2021. november 6-án, miután egy férfi támadt késsel több utasra a Regensburg és Nürnberg között közlekedő, nagysebességű járaton. MTI/EPA/NEWS5

Iratkozzon fel hírlevelünkre