- (H)arctér
Szijjártó: Magyarország szerepet vállal a humanitárius katasztrófa enyhítésében
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország befogadja a bajba jutottakat és Kárpátaljára is küld segítséget. A tárcavezető kiemelte, Kárpátalja kormányzójának kérésére vasárnap…
- (H)arctér
Soltész: Már több mint 30 millió forint érkezett a Híd Kárpátaljáért segélyprogramba
Soltész Miklós a záhonyi határállomáson tartott rögtönzött sajtótájékoztatón felidézte: első lépésként létrehozták a 1357-es segélyvonalat, illetve az ahhoz kapcsolódó számlaszámot,…
- (H)arctér
„A pártok ne kezeljék kampánytémaként a kárpátaljai magyarságot!”
A KMKSZ közleményében köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket az ukrajnai háborús helyzetben a béke helyreállítása…
- (H)arctér
Felfegyverzik Ukrajnát
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az amerikai hadikészletekből kiutalt támogatás segítséget nyújt majd az ukrán hadseregnek a harckocsik és légi célok…
- (H)arctér
Domborművet avattak Snell György püspök emlékére
A fennállásának 30 éves jubileumát ünneplő iskolában Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az…
- (H)arctér
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia anyagilag járul hozzá a menekültek megsegítéséhez
Tóth Tamás hozzátette, amennyiben szükséges, további összegeket is elkülönítenek erre a célra. Az MKPK közleménye szerint a testület állandó tanácsa…
- (H)arctér
Semjén Zsolt: Nem engedjük, hogy belerángassanak minket a háborúba
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a KDNP Önkormányzati Tanácsának konferenciáját megelőzően közölte: a kormány a magyar emberek védelmében megakadályozza, hogy hazánkat…
- (H)arctér
„Felemelő látni és érezni a társadalmi összefogás erejét!”
Segélyszállítmányaink elindultak az ukrán-magyar határ felé, hogy ezzel is támogassuk határon túl maradt honfitársainkat. Folyamatosan tájékoztatjuk, útbaigazítjuk a háború elől…

