
Eddig több mint 30 millió forint támogatás érkezett a kormány által indított Híd Kárpátaljáért elnevezésű segélyprogramba - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Záhonyban.
Soltész Miklós a záhonyi határállomáson tartott rögtönzött sajtótájékoztatón felidézte: első lépésként létrehozták a 1357-es segélyvonalat, illetve az ahhoz kapcsolódó számlaszámot, amelyre már több mint 30 millió forint támogatás érkezett. A felajánlásokat a karitatív szervezetekhez juttatják el.
A pénzadományok mellett elsősorban olyan szálláshelyek felajánlását várják, ahol ellátást is tudnak biztosítani családok és kisebb közösségek számára
– tette hozzá. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a Híd Kárpátaljáért program sok ezer embernek nyújt támogatást, illetve köszönetet mondott a határ menti önkormányzatoknak és a rendvédelmi szervezeteknek az Ukrajnából menekülők hatékony támogatásáért.
(MTI)
Fogjunk össze! – Magyarország első helyen Kárpátalját és az ott élő magyarokat segíti
A címlapképen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke beszédet mond az önkéntesek világnapja alkalmából Budapesten, az Akvárium Klubban tartott ünnepségen 2021. december 3-án. Forrás: MTI/Mónus Márton