- Családháló
Megalakultak az első kismama-szövetkezetek
A fideszes politikus emlékeztetett: idén július elsejével lépett hatályba a kismama-szövetkezetek alapításáról szóló jogszabály, és már meg is alakult néhány:…
- Kultúra
Ismét megrendezik a Kutatók éjszakáját
A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely – vállalati támogatással –…
- (H)arctér
A gyermekvédelem nem magánügy
Az államtitkár kifejtette, a kormány egyetlen célja ezen a területen kihozni a gyermekvédelemben élőkből, amit lehet, addig segíteni a fiatalokat,…
- (H)arctér
Emelnék a minimálbért
Novák Katalin emlékeztetett: a nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre…
- (H)arctér
Rangos díjat kap Karikó Katalin
Kariko Katalin, Özlem Türeci és Ugur Sahin a hírvivő RNS (mRNS) megelőző és terápiás célú kutatásáért és fejlesztéséért kapja a…
- (H)arctér
Völner: Elengedhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása
Az államtitkár a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény kormány által javasolt módosítását ismertetve kiemelte: Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával…
- (H)arctér
Egyre többen vannak kórházban
A kormányzati portálon azt írták: 818 520-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 141-re, a gyógyultaké…
- Egyéb
Újabb illegális migrációs hullám fenyeget
A külgazdasági és külügyminiszter EU-s kollégáival tárgyalt az ENSZ 76. közgyűlésének keretében, majd arról számolt be, hogy Afganisztánban sajnos a…
- (H)arctér
Orbán: nem mondtak igazat, akik a CEU bezárásával kampányoltak
A kormányfő az írásában közölte: „Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában.” „Évek…
- Kultúra
A Bazilika előtt mozizhatunk
A Nemzeti Filminézet (NFI) közleménye szerint szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét…