Orbán: nem mondtak igazat, akik a CEU bezárásával kampányoltak

Nyilvánvalóan nem mondtak igazat, akik eddig a CEU bezárásával kampányoltak - jelentette ki Orbán Viktor Az elüldözött egyetem Budapesten (Szamizdat 13.) című, a miniszterelnöki honlapon szombaton megjelent írásában.

A kormányfő az írásában közölte: „Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában.”

„Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről”

– jegyezte meg.

Hozzátette: a híradások szerint az egyetem fővárosi kampuszán csütörtökön és pénteken sajtónyilvános, nemzetközi konferencia zajlott, amelyen a liberális akadémiai és politikai élet jeles képviselői is részt vettek.

„Hogyan történhetett meg mindez? Úgy, hogy akik eddig az egyetem bezárásával kampányoltak, nyilvánvalóan nem mondtak igazat”

– szögezte le.

„Mi, magyarok, nem lepődünk meg, mert tudjuk, hogy hogyan dolgozik Soros György és csapata. A magyar spekuláns mindig értett ahhoz, hogy az üzleti vállalkozásai elleni fellépéseket úgy tüntesse fel, mintha azok szörnyű társadalmi igazságtalanságok vagy éppen a személyével szembeni gonosz, antiszemita támadások lennének” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök feltette a kérdést: de vajon mit gondolhattak azok a jónevű kutatók, politikusok és értelmiségiek, akik megjelentek és előadtak a konferencián?

„Vajon hogyan egyeztették össze egyetemi fellépésüket azzal a hazugsággal, hogy a CEU-t a magyar kormány elüldözte Budapestről? Vajon mit éreznek most ezek a tudósok, szakemberek, politikusok, akik egész szakmai hitelüket elveszítették azért, mert felültek a Soros György és globális hálózata által terjesztett hazugságnak? Kínos, nagyon kínos. Talán erről is kellene szervezni egy konferenciát a CEU budapesti kampuszán”

– írta a kormányfő.

Úgy vélekedett: Magyarországot a Soros-egyetem kapcsán azért támadják, mert nem hagyta, hogy a spekuláns milliárdos továbbra is visszaéljen a hatalmával.

„A ’90-es években Soros hűséges szövetségese, Magyar Bálint, a liberális-exkommunista kormány oktatási minisztere olyan szabályt hozott, amely a magyar egyetemekkel szemben indokolatlan versenyelőnyt biztosított a Soros-egyetemnek. Mi ezt a kiskaput becsuktuk, és elrendeltük, hogy minden, Magyarországon létesített külföldi egyetem ugyanolyan feltételek szerint működjön, és tartsa be a jogszabályokat. Valamennyi egyetem gond nélkül teljesítette a jogszabályi feltételeket. Egyetlen kivétel volt: a Soros-egyetem. Alapítója számára ugyanis kifizetődőbb volt farkast kiáltani, nemzetközi kampányt szervezni Magyarország ellen, mint a megszerzett privilégiumokat feladni” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: hazugság hazugságot szül.

Megjegyezte, „álljon itt a legnagyobb hazugok és hazugságok toplistája”:

  • Guy Verhofstadt „egész Európát érintő szégyenről” írt,
  • Judith Sargentini egy saját gyártású kisfilmben mondta, hogy a CEU-t elüldözték,
  • az Európai Bizottság által készített 2020-as országjelentés pedig azt írja, hogy „a CEU befejezte a tudományos tevékenységét Magyarországon”.

A miniszterelnök szerint az egész EU szégyene, hogy a szóban forgó, tényszerűen hamis állítások uniós jogi eljárások alapjaiként szolgálnak.

„Quo vadis Europa?”

– tette fel a kérdést a kormányfő.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre!